Héha, mielőtt belekezdenék ennek a nagyszerű filmnek a kivesézésébe, kéretik némi virtuális konfettit szórni, vagy képzeletbeli petárdákat durrogtatni, mert ez bizony a 100. bejegyzés a blogon. Örülök, hogy így jött ki a lépés, és valami jó dologról való beszámolót takarhat a fentebb említett szép, kerek szám. No, de hagyjuk most a nyakatekert mondatokat és a szóvirágokat, itt most a Nem vénnek való vidék c. mozgóképről lesz szó. Bizony.
Évek óta tudok ennek a filmnek a létezéséről, sőt, azt is hallottam, hogy 2008-ban 4 Oscar-díjjal is jutalmazták érte az alkotókat, illetve a szereplőgárdát. Nagyrészt jó (mit jó, magasztaló) kritikákat olvastam róla, de nem igazán éreztem rá késztetést, hogy meg is nézzem. Egy barátnőm ültette el a bogarat a fülembe, hogy ez bizony szerinte is jó, majd csekkoljam. Pár napja sikerült kivételesen rossz hangulatban leülnöm elé, és az első öt perctől sem lettem boldogabb, mi több, kicsit meg is ijedtem a sok erőszaktól, ezért gyorsan ki is kapcsoltam. Ma este viszont úgy döntöttem, hogy adok neki még egy esélyt, és... hát ja. Tényleg jó film.
Llewelyn Moss egyik magányos portyája közben egy igen durva leszámolás helyszínére bukkan. A rengeteg hulla mellett talál egy jó adag kábítószert is, amelyhez bölcsen nem piszkál hozzá, magával viszi viszont azt a pénzzel teli táskát, amelyet nem sokkal arrébb egy halott pasas karjai közt talál. Botor módon csak később sejti meg, hogy a két millió dollár gazdája szeretné visszakapni a fentebb említett kisebb vagyont, így brutális és véres vesszőfutás veszi kezdetét.
Szinte mindenhol modern western-ként aposztrofálták ezt a filmet, én sem teszek másként. Itt is van egy fickó, akinek azért szurkolunk, és egy gonosz, aki üldözi, egy sheriff, egy nő, akit meg kell védeni, és vannak piszkos ügyletek is. Igazából néhány erős karakterre épül az egész cselekmény, ami egyszerű, mint a faék, de mégis van benne valami, amitől az ember csak hümmög a stáblista alatt.
A két legemlékezetesebb karakter számomra a kegyetlen gyilkos, Anton Chigurh (Javier Bardem) és a kiégett, öreg sheriff, Ed Tom Bell (Tommy Lee Jones) volt. Talán ők azok, akik megtestesítették a jó és a rossz oldalt, ám érdekes módon a jó ebben a filmben tehetetlen, míg a gonosz csak megy, mint a gép, és pusztít, amerre jár, anélkül, hogy bárki is megállítaná. (Chigurh egyébként az egyik legijesztőbb gyilkos, akit valaha volt szerencsém filmen látni.) Ed Tom pedig vénségére már feladta a harcot, s csak valami keserű cinizmussal szemléli, mi folyik a világban.
A Nem vénnek való vidékben nagyon gyors, és nagyon lassú jelenetek váltják egymást, ami nekem kifejezetten tetszett. A Cohen-testvérek remek atmoszférát teremtettek; elképesztően jól jelenítették meg az álmos, poros, modern vadnyugatot, amelyet robbanásszerűen ráz meg egy váratlan lövöldözés. Itt érdemes még azt is megemlíteni, hogy a film néhány helyen kimondottan brutális és naturalista, de nem indokolatlanul.
Ami szintén megér egy misét, az a képi világ. Az egész film alatt szinte csak barnákat, sárgákat, narancsot, egyéb pasztellszíneket látni, amelyet ritkán tör meg egy-egy élénkebb szín, vagy a vér vöröse. Ez a színvilág számomra egyszerre volt nyugodt és nyomasztó, ahogy a film alatt végig "hallható" csend is. Nincs aláfestő zene, csak a csend van, a zajok, a párbeszédek. Ja, a párbeszédek, azok ütnek. Rövidek, velősek, ami nem is meglepő, mivel a film Cormac McCarthy regényéből készült; aki olvasott már tőle bármit is, az tudja, miről van szó.
Sok helyen láttam, hogyan boncolgatják a film (vagy a könyv) mondanivalóját, én azonban arra a következtetésre jutottam, hogy nincs mondanivalója. Illetve csak annyi, hogy a világban ilyenek történnek, akkor is, ha odafigyelünk, de akkor is, ha behunyjuk a szemünket, és úgy teszünk, mintha nem lennének gyilkosságok, nem létezne bűn. Ez csak egy történet a sok közül, bemutatja néhány ember sorsát, azt, hogy a maguk módján hogyan próbálnak boldogulni ebben a világban. Szerintem nem kell ennél komolyabb mondanivalót beleszuszakolni a Nem vénnek való vidékbe.
Ami engem igazán megfogott, az a film hangulata. A szabadság és az elnyomottság kettős jelenléte, a széles puszták látványa, és az embereké, akik saját kis életükbe zárták be magukat. Na és persze az a néhány zseniális színészi alakítás. Ez teszi jó filmmé a Nem vénnek való vidéket.
Utolsó kommentek