Stieg Larsson 2004-ben elhunyt svéd író Millenium-trilógiájának híre természetesen hozzám is eljutott, ám különös módon az elmúlt években, bár nagyon is érdekelt, sehogy sem sikerült sort kerítenem a regények elolvasására, vagy akár a svéd filmsorozat (illetve mozifilmek) megtekintésére. Igazság szerint a történetet is csak igen nagy vonalakban ismertem, szóval mondhatni totál tetovált lány-szűzen ültem be David Ficher legújabb filmjére.

Mikael Blomkvist sikeres újságíró egy független lapnál egészen addig, míg hamis információk alapján be nem vádol egy nagy hatalmú üzletembert. Hitelességének elvesztése után a gazdag Vanger család felkéri, hogy nyomozzon egy 40 évvel ezelőtt történt gyilkosság ügyében. Mikaelnek a szociopata hacker-lány, Lisbeth Salander lesz segítségére az eset felgöngyölítése során, aki a férfi mellett a film másik főszereplője, és igazán karakteres egyéniség.

Még nem láttam Fincher összes filmjét, de több alkotása szerepel a kedvenc mozijaim között (Harcosok klubja, Hetedik), s a többi is az átlagnál jóval pofásabbra sikeredett (Benjamin Button különös élete, A közösségi háló). Ahogy korábbi filmjeiben, úgy A tetovált lányban is érzékelhető az a zsenialitás, ahogy néhány képpel sosem látott atmoszférát teremt, vagy ami a karakterábrázolásban is megmutatkozik. A film, bár kevés benne az akció, és a cselekmény nagy része a nyomozásra, a párbeszédekre épül, egy pillanatra sem ül le, a figyelmet végig lekötik a remek kompozíciók, a jól megválasztott helyszínek, az apró részletek és a dinamikus jelenetek.

Mint mondtam, nem ismerem egyik "eredeti" változatot sem, így nincs összehasonlítási alapom a szereplők terén. Daniel Craig-et remek választásnak tartottam az intelligens, határozott, bár kissé zárkózott zsurnaliszta szerepére; karakterének magját csak még inkább kiemelte a tőle megszokott kemény arckifejezés és a hozzá tartozó gyér mimika. A mellékszereplők okán sem lehet panasz: legyen szó akár az öreg Vanger-ről, Mikael szeretőjéről, a Lisbeth-et molesztáló gyámhatósági alkalmazottról, vagy a végül lelepleződő (hisz' egy krimiben legtöbbször így szokott lenni) gyilkosról.

A leginkább mégis a Rooney Mara által alakított Lisbeth Salander karaktere ragadja meg a nézőt, és nem csak extrém külseje miatt, ami már önmagában is figyelemreméltó. A lány fiatal kora ellenére kiemelkedően intelligens, s emellett annyi mindenen ment keresztül, amit egy normális embernek jó esetben sosem kell átélnie. Az élet keménysége őt is keménnyé tette: ha kell, minden eszközzel megvédi magát, törékenységét önpusztító életmód és különc, már-már ijesztő kinézet mögé rejti. Lisbeth kissé antihős-jellegű, hiszen a való életben az ilyen embereket általában messze elkerüljük, a filmen keresztül azonban kedvelhető, emlékezetes karakterként jelenik meg.

Amire még kitérnék, az a film brutalitása. Fincher eddig sem irtózott az erőszak kendőzetlen megjelenítésétől, gondoljunk csak a Harcosok klubja pincejeleneteire, vagy a Hetedik sorozatgyilkosságának helyszíneire. A tetovált lány ebben sem különbözik elődeitől: feketén-fehéren szerepel benne mindaz, amitől csak ember (főleg nő) retteghet. Szerencsére ezt a vonalat szépen ellensúlyozza a hideg skandináv táj szépsége, és a hamisítatlan észak-európai hangulat.

Egyvalamit majdnem elfelejtettem megemlíteni: a nyitójelenet után következő zenés montázs valami zseniális. Hangulatilag, tartalmilag ugyan nem kapcsolódik túl szorosan a filmhez, de megteremtette az atmoszférát a következő bő két órára. A tetovált lány összességében egy nagyon jó film, a mai kínálatban kiemelkedő alkotás, és esetében különösen indokolt a 18-as karika, szóval gyengébb idegzetű/gyomrú nézőknek tényleg nem ajánlom. Aki azonban jó filmélményre vágyik, bátran üljön be rá, én addig is kölcsönkérem a regényt a nagynénémtől, aki már vagy két éve ajánlgatja.

Kiegészítés: megtaláltam az intro-t a YouTube-on, ímhol a dark eyecandy!