Manapság mindenki bolygónk túlnépesedésének következményeitől retteg. Mi történne azonban, ha ennek pont az ellenkezője következne be? Ha nem születne több gyermek a Földön? Alfonso Cuarón 2006-os filmje pont ezt a témát boncolgatja.
2027-et írunk, az utolsóként született gyermek is már elmúlt 18 éves. Világszerte polgárháborúk zajlanak, egyedül Nagy-Britannia az, aki még úgy-ahogy tartja magát, kemény katonai diktatúra árán. Sok az illegális bevándorló, akik egy jobb élet reményében próbálnak beszökni az országba. Akit elkapnak, arra a menekülttáborok borzalmai várnak. Ebben az országban éli mindennapjait Theo, brit honpolgár. Egy napon váratlanul felkeresi régi szerelme, Julian, aki nem mellesleg a nagyhatalmak ellen lázadó egyik terroristacsoport feje. A nő nem kevesebbet kér Theo-tól, mint hogy szerezzen útlevelet egy Kee nevű lánynak, aki 19 év óta az első állapotos asszonyka a világon.
Az ember gyermeke (illetve, ha nagyon hűek szeretnénk lenni az eredeti címhez, Az emberek gyermekei) nem csak elgondolkodtató alapötlete miatt jó film. Ami igazán érdekessé teszi, az a belőle áradó atmoszféra. Csodálatosak a természet által meghódított, gazzal és indákkal benőtt falvak, a szennyes, zsúfolt, füstös nagyvárosok, a pusztulófélben lévő épületek, a mindig felhős ég, a rongyos ruhájú menekültek és London gazdagnak megmaradt belvárosi negyedei közötti kontrasztok. Néha látunk meleg lámpafényt, zöld erdőségeket, szabadon, félelem nélkül futó vadállatokat, látjuk a kevésbé szerencsések szenvedését, a háború szörnyűségeit, az elnyomást, és látjuk a gazdagok hiábavaló törekvését arra, hogy ugyanúgy éljenek, mint eddig, hogy a legálisan beszerezhető drogok segítségével elfelejtsék, mi zajlik a világban.
Az emberi szereplőkben nincs semmi fennkölt. Az összes cselekedet, motiváció, párbeszéd, reakció hétköznapi, nincsenek látványos hőstettek, csak a megváltozott, nehezebbé vásó hétköznapok vannak. A kocsit, amivel főhőseink menekülnek, be kell tolni, s előfordul, hogy Theo-nak sokáig egy műanyag vietnámi papucsban kell kószálnia, mert egy cipő sem jó a lábára. Az efféle apróságok teszik emberközelivé és hihetővé a filmet. Az élményhez csak hozzátesz a rengeteg hosszú, egyetlen kamerával rögzített, vágás nélküli jelenet (amelyek mindig is lenyűgöztek. Elképesztő munka lehet őket összehozni.).
A film érdeme, hogy nem von le tanulságot. Az események csak megtörténnek, nem tudjuk meg, hogyan is kezdődött el az apokalipszis; a készítők nem akarják a szánkba rágni az ilyenkor mindig előbukkanó tanulságot, miszerint vigyázzunk egymásra és a Földre, s akkor is legyünk jók és önfeláldozók, ha bele fogunk dögleni. A lineáris történetvezetés is rásegít erre; a szereplők legfeljebb sztorizgatás közben tekintenek vissza a múltra, de az igazi hangsúly a jelenen - és persze a jövőbe vetett aprócska hiten van, amit Kee és születendő gyermeke jelképez.
S természetesen mit sem érne mindez, ha pocsék színészekkel dolgozott volna a rendező, de szerencsére nem így történt. Clive Owen-t, Julianne Moore-t és Michael Caine-t gondolom, senkinek nem kell bemutatnom (Clive Owen egyébként újabban a The Knick - magyarul: A sebész - c. sorozatban remekel, ha valaki még nem hallott volna róla, érdemes belekukkantani. 1900-as évek New York-ja, naturalista, mint az állat, meg minden).
Amin személy szerint igazán elgondolkodtam a film nézése közben, az az, hogy az emberiség újabban miért retteg annyira a jövőtől. Miért vagyunk ennyire biztosak abban, hogy az ember pusztítása addig folyatódik majd, míg kiirtjuk saját magunkat? A világ mindig is sötét hely volt, az emberiség történelmét vérrel írták, az igaz, de vajon miért nem hiszünk abban, hogy most, mikor egyre modernebb technológia áll a rendelkezésünkre, mikor egyre inkább uralni tudjuk a természet negatív aspektusait (gondolok itt például a természeti katasztrófákra, betegségekre), akkor ezt a tudást előbb-utóbb inkább jóra, mint rosszra fogjuk használni? Tisztában vagyok az ostoba tömegek befolyásolásának erejével, de hiszek benne (illetve jólesik abban hinni), hogy azok, akiknek a hatalom a kezében van, előbb-utóbb az emberi faj javára, és nem saját kapzsiságuk kielégítésére fogják használni azt. Mert megjön az eszük. Vagy mert legyűrik őket olyanok, akikben több az idealizmus. Remélem, nekem lesz igazam - ha nem, a világégést valószínűleg úgysem érem meg.
A filmet nézzétek meg, ha eddig nem tettétek volna, mert megéri.
Utolsó kommentek