Három eshetőség áll fenn jelen helyzetben: vagy szenilis lettem, vagy paranormális jelenségek játszódnak le a házunkban, vagy nekem lettek hirtelen természetfeletti képességeim. Mind a három eléggé hihetetlenül és borzasztó hülyén hangzik, tudom. 18 évesen hogy lehetnék én szenilis? Paranormális jelenségek, ugyan már... Na és természetfeletti erő? Pff, az meg a másik fele.

Persze eddig is lakott egy szuszogó szellem a szobámban, amelyik néhanap a vállamra ült, és lehuzigálta rólam a takarót, sőt, egyszer még a telefonom diktafonjába is belesusmusolt, mikor a szélcsengő hangját próbáltam felvenni, de ez egészen más tészta. A minap, azaz egészen pontosan tegnap este, vagyis, inkább éjfél után, mikor egy vágy útrakél lassan... Hol is tartottam? Ja, igen, szóval... Jó szokásomhoz híven a gép előtt görnyedtem, és kutattam az Internet homályos mélységeiben rejtőző érdekes információkat, s mivel ilyenkor már általában mindenki alszik a házban, az összes villanyt lekapcsoltam. Hirtelen eszembe ötlött, hogy micsoda móka lesz felbukdácsolni a lépcsőn a sötétben, úgy, hogy nem látok kutyafülét sem, s az a gondolatom támadt, hogy mi lenne, ha felkapcsolnám a konyhában a mosogató feletti fénycsövet, ami nem fogyaszt sok áramot, nem ad sok fényt, de pont a lépcsőre világítana.

Esküszöm, hogy tök sötét volt, és egyik lámpa sem világított. Ezen gondolatmenet után székemen hátradőlve kikukkantottam a konyhával egybeépített ebédlőbe, erre mit látok, vazz? Fény tükröződött a bútorokon. Először arra gondoltam, hogy bevilágít a Hold, vagy ilyesmi, de aztán rájöttem, hogy az pont az ellenkező oldalról sütne be. Még hátrébb dőltem, és megállapítottam, hogy a fény a konyhából jön. Mondom bazz, ég a villany? Pont az, amelyikre az előbb gondoltam, hogy fel kéne kapcsolni?! Mi a franc?!

Ebből vezettem le a fentebb említett három lehetőséget, szóval vagy én kapcsoltam fel, és nem emlékszem rá... Persze ez tök lehetetlen, mert be sem tettem oda a lábam, még a közelében sem jártam annak a nyamvadt kapcsolónak. Aztán a másik két lehetőség... Mentális úton felkapcsoltam volna? Vagy... talán egy szellem volt? A Szuszogós?! Persze eszembe jutott, hogy esetleg valamelyik házbéli rokonom kapcsolta fel, amíg nem figyeltem, de ez egészen és egyszerűen kizárt, mivel apám csak csoszogni tud, anyukám úgy közlekedik, mint egy náthás elefánt, mindennek nekimegy és trappol, ha meg valamelyik tesóm lett volna az, azt tuti meghallottam volna, mikor lejön az emeletről, mert a lépcsőnk holtakat is felverő zajjal, iszonyatos hangon recseg.

Szóval kétségek közt hányódom. Eddig fel se vettem, ha a szobámba belépvén konstatáltam, hogy valami időközben helyet változtatott, de ez... Furcsa, nagyon furcsa, na. Egyébként én hiszek a paranemnormális dolgokban, talán még jobban is, mint akármelyik istenben. Hogy miért? Nekem sokkal logikusabbnak tűnik az, hogy az ember halála után a lélek a Földön ragad, mint az, hogy a Mennybe, vagy a Nirvánába, vagy az Alvilágba, vagy mittomén, hová kerül. És abban is van valami logika, hogy az emberi agy ki nem használt 70-80%-ában olyasféle dolgok, képességek rejtőzhetnek, mint a gondolatolvasás, a tárgyak érintés nélküli mozgatása, levitáció, ésatöbbi. Persze a legtöbb ember, aki azt állítja magáról, hogy képes ilyesmire, csaló, de azért akad jópár megmagyarázhatatlan eset is.

Na mindegy, én ebben hiszek és kész. Nem vagyok se sátánista, se boszorkány, se para-buzi, csak érdekelnek a paranormális esetek. Jobban, mint például az ufók. Most komolyan, ha már vagy milliószor jártak a Földön idegenek, akkor miért nem mutatják meg magukat jobban, miért nem lépnek kapcsolatba az emberiséggel? Mi a jó fenét akarnak? Nem hinném, hogy a természeti kincseinkre, vagy az ember anatómiai felépítésének titkaira fáj a foguk, lévén ők sokkal fejlettebbek. Persze azért az ufós témában is vannak érdekes dolgok, ott van például Erich von Däniken, meg az ő elméletei, és még egy csomó minden. Nem megyek bele a részletekbe, erről egy hasonlóan orientált emberrel lehetne jól eldiskurálni.

És igen, hiszek a szellemekben, és rohadtul fosok tőlük, kivéve persze a kis poltergeistemet, aki a sarokban szuszog és belefúj a képembe egy-egy ködös éjszakán, sőt, néha meglibbenti a függönyt, mikor az ablak csukva, őt ugyanis már megszoktam. Remélem, sosem jut majd eszébe tombolni, meg edényeket, bútorokat hajigálni, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. De szeretném tudni, hogy ki dugja el és rakosgatja más helyekre folyton a cuccaimat, és ki kapcsolta fel tegnap a mosogató feletti neoncsövet. Rohadtul szeretném tudni. Csak aztán nehogy összecsináljam magam ijedtemben.

Kezdek abban reménykedni, hogy tényleg csak kihagy az agyam...