Napl(op)ó - Muse kultblogja

Az emberiség nagy bánatára írni is szoktam, mivel néhanap nekem is támadnak összefüggő gondolataim. Ami itt és most megtalálható: film-, anime- és könyvajánlók, film- és könyvkritikák, s néhány magánéleti szösszenet. Igazi vegyessaláta.

Címkék

ajánló (76) anime (11) blog (10) dalszöveg (1) film (33) képregény (3) könyv (39) kritika (64) paranormális (1) sorozat (7) tv (1) ünnep (3) vámpír (7) zene (1) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Szerzők

Moly - Jelenlegi olvasmányaim

Mielőtt feldobjuk a bakancsot...

2008.10.15. 15:00 :: Muse

Talán mindenki írt már olyan listát, amelyben azt sorolta fel, mit is akar az élettől, mit lenne jó megtenni, mielőtt – egy kissé illetlen kifejezéssel élve – feldobná a bakancsot. Ezt a listát nevezhetnénk akár bakancslistának is; hasonló címet visel ugyanis az a film, amelynek középpontjában egy ilyen lista áll.

Carter Chambers (Morgan Freeman) egyszerű autószerelőként tengeti mindennapjait, szerető gyermekei és unokái körében, s bár a feleségével nem a legjobb a kapcsolata, úgy érzi, mindene megvan. Fiatalkori álmairól már rég lemondott, bölcs öreggé érett, akinek ma már nem az a legnagyobb vágya, hogy ő legyen az első fekete amerikai elnök, inkább kicsinységeket vár az élettől. Az ő szöges ellentéte Edward Cole (Jack Nicholson), a milliomos üzletember, aki, annak ellenére, hogy elszállt felette az idő, még mindig hajtja a pénzt és hajkurássza a nőket, s mindeközben azt hiszi, hogy boldog.
 
Ez a két merőben különböző ember talán sosem találkozott volna, ha nem derül ki mindkettőjükről, hogy halálos betegek. A kórházban egy eleinte szerencsétlennek gondolt véletlen során egy szobába kerülnek, s ahogy telik-múlik az idő, szép lassan barátokká lesznek, hiszen semmi sem hozza közelebb egymáshoz az embereket, mint a közelgő halál. A kaland akkor kezdődik, mikor Edward megtalálja Carter eldobott bakancslistáját, s az ő egyszerű vágyait („látni valami fenségeset”, „segíteni egy idegen emberen”) megtoldja a saját vad ötleteivel („ejtőernyőzés, tetoválás”), s mivel neki az anyagiak sem jelentenek akadályt, a két halálos beteg öreg elhatározza, hogy megvalósítják mindazt, amit az időközben egyre gyűröttebbé váló papírlapra feljegyeztek.
 
A film nagy erénye, hogy egyszerre tudott humoros, komoly, mély tartalmú és megható maradni. Hiszen ki ne nevetne azon, ahogy a két kivénhedt kandúr egymás előtt próbál felvágni a versenyautó-pályán, ki nem ülne tátott szájjal, mikor hőseink a Himalája jeges-havas világába bámulnak, vagy a Taj Mahal előtt sétálnak, ki nem komorodna el, mikor már azt hisszük, minden rendben, s Carter-nek mégis súlyosbodik az állapota, s végül kinek ne futná el a szemét a könny, mikor végül eljön a pillanat, s kénytelenek vagyunk búcsút venni a két, időközben igazán megszeretett figurától?
 
A film nem állít fel újabb teóriákat a halálról vagy az életről, a szeretetről vagy a gyűlöletről, mindössze új megvilágításba helyezi őket. A történet eközben elgondolkodtat: nem fontosabb-e a család, mint az élet örömei, még ha az előbbi néha sok keserűséget is okoz? Tényleg mindig csak magunkra kell gondolni? Valóban félni kell a halált, vagy inkább úgy kell tekinteni rá, mint jól megérdemelt pihenésre? Boldogabb lesz-e attól az ember, hogy beteljesülnek a legnagyobb álmai? Vajon tudjuk, mire vágyunk valójában?
 
A Bakancslista (eredeti címén The Bucket List) valóban csodálatos film, tele mindennel, ami egy jó mozihoz kell, megfűszerezve némi fekete humorral. A két hollywood-i nagyöreg, Morgan Freeman és Jack Nicholson itt is hozzák a megszokott formájukat, öröm nézni, ahogy görgetik előre a cselekményt; az ő számukra ez a két szerep afféle „jutalomjáték” volt. A rendező Rob Reiner előtt is le a kalappal, a Bakancslista alapján igazán tudja, hogy lehet a képekkel a legjobb hatást elérni.
 
Bár még csak egyszer láttam a filmet, azt hiszem, jó pár évig az egyik kedvencem lesz, hiszen véleményem szerint ott van a helye a többi remekmű, (például a szintén nagyszerű Forrest Gump) mellett. A Bakancslista talán nem fog olyan nagy tömegeket a képernyő elé szegezni, mint népszerűbb társai, ám úgy hiszem, hogy akibe szorult egy kis érzelem, kíváncsi a két színészóriás nagyszerű alakítására, szereti a szép történeteket, vagy csak egyszerűen egy jó filmre vágyik, az biztosan élvezni fogja, s remélem, hogy minél több emberben hagy majd maradandó nyomot ez a remekbe szabott kis műalkotás.
 
 
 
 
 
(Ez pediglen az első főiskolai házim második részét képezi. Hö.)

2 komment

Címkék: ajánló kritika film

A bejegyzés trackback címe:

https://muse.blog.hu/api/trackback/id/tr100715349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gál Csaba · http://hemzsy 2008.10.22. 13:47:30

Nagyon örülök, hogy tetszett a film, mert nekem is tetszett. Annak meg külön örülök, hogy együtt nézhettük és dumálhattunk róla. Igazán figyelemkeltő az ismertetés, amit írtál róla!Gratulálok!

Muse · http://muse.blog.hu 2008.10.22. 20:03:44

Egy ilyen jó filmről nehéz is lett volna rosszat írni... Köszönöm, hogy veletek nézhettem, és persze azt is, hogy olvastad a "cikket", nagyon örülök, hogy tetszett! :)