Napl(op)ó - Muse kultblogja

Az emberiség nagy bánatára írni is szoktam, mivel néhanap nekem is támadnak összefüggő gondolataim. Ami itt és most megtalálható: film-, anime- és könyvajánlók, film- és könyvkritikák, s néhány magánéleti szösszenet. Igazi vegyessaláta.

Címkék

ajánló (76) anime (11) blog (10) dalszöveg (1) film (33) képregény (3) könyv (39) kritika (64) paranormális (1) sorozat (7) tv (1) ünnep (3) vámpír (7) zene (1) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Szerzők

Moly - Jelenlegi olvasmányaim

Susanna Clarke - A hollókirály

2010.09.25. 17:53 :: Muse

Amilyen minimalista a borító, annál szerteágazóbb, kidolgozottabb, élvezetesebb maga a könyv. Eleinte kételkedtem annak igazságtartalmában, hogy az írónő kerek 10 évet dolgozott a regényen, ám azt kell, hogy mondjam, a Hollókirályon meglátszik a rengeteg beleölt idő és munka. A maga nemében (azaz az alternatív történelmi regények, valamint a fantasyk között) hibátlan, tökéletes és kihagyhatatlan.

A történet a napóleoni háborúk idején, az 1800-as évek elején játszódik, és az angol mágia újbóli felvirágoztatása körül forog. Észak-Anglia egykori, legendás uralkodója, a mágus John Uskglass, ismertebb nevén a Hollókirály ugyanis évszázadokkal ezelőtt, 300 éves uralmát követően rejtélyes módon eltűnt, s az utókorra nem maradt más, csupán az ő és elődei zavaros feljegyzései, töredékek a mágikus történelemből, valamint a később felbukkanó elméleti mágusok könyvei. A mágia az évek során a művelt urak hobbijává korcsosult, akik szívesen tanulmányozzák a régi idők e tudományát, azonban a gyakorlatban szinte senki sem alkalmazza.

Az egyetlen kivétel a yorkshire-i Gilbert Norell, a magának való öregember, aki azonban senkivel sem kívánja megosztani a tudását. Mikor titka egy látványos demonstráció formájában lelepleződik, Norell azt a tanácsot kapja, miszerint tehetségét az angol nemzet hasznára is fordíthatná. Így szolgájával, John Childermass-szel Londonba utazik, hogy felajánlja szolgálatait a kormánynak. A parlament képviselői azonban mindaddig ügyet sem vetnek rá, amíg Norell egy tündér segítségével fel nem támasztja egyikük fiatalon elhunyt menyasszonyát. A tündér - aki az angol és kelta mitológia jeles képviselője, azaz kegyetlen, ravasz és büszke - viszont nem ingyen teszi mindezt, s a későbbiek folyamán hatalmas galibát okoz London lakóinak.

Mr. Norell nem sokkal később tanítványt fogad maga mellé. Az ifjú Jonathan Stange azonban sokkal kalandvágyóbb, nyitottabb, és legalább annyira önfejű, mint idős mestere, így a kezdetektől fogva ellentét feszül kettejük között. A továbbiakban rengeteg ember sorsát és az angol történelem egy kis szeletét ismerhetjük meg egy egészen más szemszögből: mágiával megfűszerezve. S mindezek mellett a háttérben ott lapul a titokzatos Hollókirály alakja, az ő jóslata és hagyatéka, mely komoly viszályt szít a mágia híveinek körében.

A regény eredeti címe (Jonathan Strange and Mr. Norell) sokkal közelebb áll a regény cselekményéhez, mint a magyar verzió, hiszen a könyv gyakorlatilag e két ember sorsáról és kapcsolatáról szól. Igaz, a Hollókirály is fontos része az eseményeknek, ám ő csupán passzívan, a tudta nélkül alakítja őket. A történet kicsivel több mint 10 évet ölel fel, s bár ez igen hosszú idő, és a könyv is majdnem 800 oldalas, a cselekmény elég komótosan folydogál. Az írónő több hangsúlyt fektet a párbeszédekre, a kapcsolatok lassú alakulására, az intrikára és a mágia tudományos részére, mint az akcióra, de ez egyáltalán nem válik a könyv hátrányára. Mindemellett végig ott van a finom angol humor, a remek ötletek, az ütős fordulatok, a rengeteg mellékszál, amelyek mind-mind nagyszerűvé teszik a könyvet.

A karakterek szintén nagy erősségei a Hollókirálynak. A fontosabb szereplők mindegyike emberi, hiteles és összetett személyiség. Mr. Norell magába forduló, sokszor undok öregúr, aki azonban csak mások elismerésére vágyik, s mindemellett antiszociális létformája miatt nincs tisztában a társadalmi normákkal. Strange sokban az ő ellentéte: érdeklődő, barátságos fiatalember, aki keresi a helyét a világban, kissé öntörvényű és szórakozott, de rendkívül okos. Childermass, aki nem mellesleg az egyik kedvencem volt, kissé titokzatos, de realista és határozott figura, aki tisztában van a lehetőségeivel, amelyeket igyekszik ki is használni, mindemellett pedig félelmetesen intelligens. Arabella, Strange felesége bájos, de határozott nő, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Aztán ott van még Stephen Black, a néger inas, aki bőrszíne miatt nem érhet el annyi mindent, amennyit a képességei alapján megérdemelne; Drawlight és Lascelles, a két gátlástalan figura, akik pártfogásukba veszik Mr. Norellt, csak hogy minél több hasznot húzhassanak a sikereiből; John Segundus, a szerény elméleti mágus, aki igyekszik ott segíteni példaképét, Strange-et, ahol tudja; valamint a bogáncspihe hajú úr, a rejtélyes, de saját tudtán kívül igen gonosz tündér, aki mesterkedéseivel felforgatja az egész fővárost.

Rajtuk kívül még rengeteg szereplővel találkozhatunk a regény során, olyanokkal is, akik valóban léteztek egykoron. Ilyen például Wellington hercege, a napóleoni háborúk remek stratégája, vagy Lord Byron, a hírhedt költő. Clarke olyan profi módon igazítja bele őket a regénybe, hogy szinte eszünkbe sem jut, hogy a valóságban egyikük sem ismerte Strange-et, vagy Norellt. A valós történelmi eseményekkel is ez a helyzet: az írónő a könyv folyamán eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a brit seregeket mágusok is támogatták volna a háború folyamán, vagy ha a mágia része lett volna az angol arisztokrácia mindennapos beszédtémáinak.

A mágia különös, eddig nem látott módon jelenik meg a könyvben. Megszokhattuk már, hogy a varázslatok látványosak, egyszerűek, ha nem is könnyen, de bárki számára elsajátíthatóak, s fergeteges akciók főszereplői. Clarke már azzal megreformálta a mágia kérdését, hogy ugyanolyan komoly tudományként kezeli, mint bármelyik másikat. Hatalmasnak, ősinek, félelmetesnek, rettentő bonyolultnak, és valljuk be, a kívülállók számára igen unalmasnak festi le. A mágia egy olyan ősi hatalom, amely nem való mindenki kezébe, megfontoltan és nagy műgonddal használható, s elsajátításához rengeteg idő és munka szükséges. A könyv folyamán Clarke ennek az elméletnek állít görbe tükröt, ugyanis a könyv szereplői sokkal többre értékelik a látványos, ám sok mindenre nem jó varázslatokat, mint a valódi, szemmel nem látható, de hasznos és erős varázslatokat. (Strange-től például gyakran kérik, hogy egy vízzel teli ezüsttálban mutassa meg a vendégei rokonait, ismerőseit. Viszont mikor Norell láthatatlan gátat emel egy tengerparti falu és az óceán közé, senkit nem érdekel különösebben.) A mágiának is vannak azonban olyan aspektusai, melyek lenyűgözőek, s így utólag le a kalappal az írónő fantáziája előtt.

A mágiához kapcsolódóan még valamit megemlítenék, ami nagyon tetszett. A szerző beleásta magát az angol folklórba, s annak történeteit, legendáit megjegyzések és lábjegyzetek formájában beleépítette a regénybe, amely roppant színessé teszi a legegyszerűbb párbeszédet is. A másik a kevés, de jól megválogatott helyszín: London, Észak-Anglia, Velence, Portugália és még néhány nyugat-európai város; változatos, de a történetbe remekül passzoló helyek. Ezek is olyan fontos alkotóelemei a történetnek, melyek nélkül jóval szegényesebb lenne.

A lényeg, hogy Susanna Clarke egy nagyszerű, komplex alternatív univerzumot épített fel a rendelkezésére álló anyagokból. Alapkoncepciójában talán Jonathan Stroud Bartimaeus-trilógiájához tudnám hasonlítani, ám annál sokkal komolyabb hangvételű. Bár a "felnőtteknek szóló Harry Potter"-ként reklámozták, ahhoz úgyszólván vajmi köze sincs, legfeljebb annyi, hogy abban is vannak angolok meg varázslók. Clarke írói stílusát több fórumon Jane Austin-éhoz hasonlították, ám ehhez, mivel utóbbitól még nem olvastam egy könyvet sem, nem tudok hozzászólni. Mindenesetre az írónő remekül megragadta a kor hangulatát, szokásait, jellegzetességeit, a párbeszédek teljesen hitelesek, a motivációk érthetőek, a gondolkodásmód és az eszmerendszer pedig híven tükrözi az akkori viszonyokat.

A Hollókirály nem egy-két napos olvasmány, de könnyen emészthető, izgalmas, néhol elgondolkodtató, szórakoztató darab. Aki szereti a nagyobb lélegzetvételű műveket, a 19. századi Angliát, a mágusokat, a történelmet, vagy egyszerűen csak a jó könyveket, annak mindenképp érdemes kézbe vennie a regényt.

4 komment

Címkék: ajánló kritika könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://muse.blog.hu/api/trackback/id/tr122322745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PINGU · http://bolygopingvin.blogspot.com/ 2011.05.06. 16:00:09

Minden szavaddal egyetértek, nagyon jó könyv, sajátos hangulattal.

Muse · http://muse.blog.hu 2011.05.06. 17:32:42

@PINGU: Ugye? :) Nálam szerintem A hollókirály is közrejátszott abban, hogy később annyira tetszett a Büszkeség és balítélet is... :)
Mellesleg köszönöm a sok kommentet! :)

PINGU · http://bolygopingvin.blogspot.com/ 2011.05.06. 17:41:03

Oh, nagyon szívesen, olvasni foglak továbbra is mert úgy érzem, hogy kb. egy izlésünk van. :)

Azt tudod, hogy megjelent Susanna Clarke-nak egy novellás kötete is? A címe: "A búcsúbáj hölgyei". Hasonlóan igényes kiadás és jó kis "dark" hangulata van. :)

Muse · http://muse.blog.hu 2011.05.06. 19:56:16

@PINGU: Igen, tudok a könyvről, és egy darabig kajtattam is utána, csak épp akkor volt készlethiánya belőle az Agave Kiadónak. :( De jó, hogy említed, utána is nézek, hogy most mi a helyzet vele! :D