Napl(op)ó - Muse kultblogja

Az emberiség nagy bánatára írni is szoktam, mivel néhanap nekem is támadnak összefüggő gondolataim. Ami itt és most megtalálható: film-, anime- és könyvajánlók, film- és könyvkritikák, s néhány magánéleti szösszenet. Igazi vegyessaláta.

Címkék

ajánló (76) anime (11) blog (10) dalszöveg (1) film (33) képregény (3) könyv (39) kritika (64) paranormális (1) sorozat (7) tv (1) ünnep (3) vámpír (7) zene (1) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Szerzők

Moly - Jelenlegi olvasmányaim

Ponyo a tengerparti sziklán (Gake no ue no Ponyo)

2011.07.31. 14:13 :: Muse

Valahol, a tenger mélyén egy furcsa öltözékű, vörös loboncú tengeri mágus polipok, halak, rákok és egyéb vízi herkentyűk társaságában legújabb varázslatára koncentrál, miközben a háta mögött egy kedves kis lény elszökik társai közül, és egy medúza hátán a felszínre ér. Ott aztán a víz a partra sodorja, s végül egy kisfiú játékvödrében végzi, aki lassan rájön, hogy amit fogott, az nem egy közönséges aranyhal, hanem varázserővel bíró szerzet, akinek leghőbb vágya, hogy maga is ember legyen. Röviden így foglalható össze, miről is szól a nyugaton legismertebb japán anime-rendező, Miyazaki Hayao által legutóbb dirigált rajzfilm.

A Ponyo a tengerparti sziklán is az európai szem számára sem oly nagyon idegen Chihiro Szellemországban, vagy A vándorló palota nyomdokain halad: a japán kultúra és mondavilág bevonása ellenére olyan mese ez, amely a világ minden gyermeke (és felnőttje) számára élvezhető és érthető. Ahogy az Miyazaki filmjeiben lenni szokott, itt sem igazán a történet az, ami számít - s ami néhol furcsa fordulatokat vesz, - hanem a hangulat, amit a film magából sugároz. Ez a borzasztóan aranyos és szívmelengető rajzfilm ugyanis a barátságról és a szeretetről szól, valamint a világunkban jelenlévő varázslatról és csodákról, amelyekre mi, nagyobbak sokszor vakok vagyunk.

Amit rögtön elsőként az egekbe magasztalnék, az a csodaszép grafika. A Ghibli Studio mindig is kiemelkedő volt e téren, s rajzolói most megmutatták, hogy a Japánt körülvevő óceán fantasztikus élővilágát ugyanolyan hűen tudják visszaadni, mint bármi mást. Azonban a szárazföldi jelenetek is hasonlóan gondos kidolgozást értek meg, ahogy a karakterek, a hátterek és a mozgások is. Az egészet pedig megfűszerezi a szemnek kellemes színezés, amely meséhez híven élénk, de nem túl hivalkodó.

A grafikával kapcsolatban még megemlíteném, hogy ezekben a filmekben a szereplők folyton esznek. Na, de a kajákat annyira gusztusosra rajzolják meg, és az emberek is olyan jóízűen falatoznak, hogy nem egyszer éhes lettem egy-egy ehhez hasonló jelenet láttán. Ráadásul a legtöbb esetben nem csak az evést mutatják be, hanem az étel elkészítésének folyamatát is, ami csak hozzátesz egy lapáttal a vizuális-kulináris élményhez.

Amiről még érdemes beszélni, azok a szereplők: Miyazaki filmjeiben azt szeretem, hogy szinte sosincs bennük igazán negatív karakter. Aki ellenszenves, arról legtöbbször kiderül, hogy jó oka volt arra, miként cselekszik, s ez most sincs másképp: Fujimoto, a tengeri varázsló ugyan Ponyo nyomába ered, de mindezt a tengerben uralkodó egyensúly megóvásáért teszi. Mellesleg nem csak ő, hanem az összes szereplő igazán kedves és szerethető, s ami még fontos, hogy legtöbbjük teljesen hétköznapi ember. Ott van például az emlegetett kisfiú, Sosuke, aki igazi 5 éves gyerek, úgy viselkedik és úgy reagál a dolgokra, ahogy egy korabelitől várható. Nevelőanyján, Lisa-n keresztül a sokáig egyedül éldegélő feleség (Sosuke apja ugyanis egy halászhajón dolgozik) frusztrációi jelennek meg, de a nő ennek ellenére szívét-lelkét beleadja a gyereknevelésbe. A kedvenceim mégis az öregotthonban élő nénik voltak, akik eszméletlenül aranyosak a lassú mozgásukkal és eszméléseikkel, és azzal, ahogy mindenért lelkesednek.

Végül arról ejtenék szót, hogy a Ponyo, annak ellenére, hogy kifejezetten gyerekeknek készült, nem csupa báj és nyál, hanem bizony vannak benne félelmetes részek is. Emiatt azért jár a piros pont, mert a készítők ezáltal nem alkalmazkodtak a nyugati elvárásokhoz, és igenis úgy mutattak be egy hatalmas vihart, vagy azt, ahogyan a kisvárost elönti a tenger, ahogy azt kell. Éppen emiatt válik a film hangulata olyan vegyessé, amely egyszerre könnyed és komoly, és ami nekem személy szerint nagyon tetszett.

Nem tudom, nálunk forgalmazzák-e a filmet, én legalábbis sehol sem találkoztam vele, de érdemes lenne. Ez a másfél órás kis alkotás ugyanis állítom, hogy ezerszer többet ér a nyugatról beáramló, kicsiknek szóló rengeteg szemétnél (és most nem feltétlenül az egész estés alkotásokra célzok). Az a hír járja, hogy Miyazaki bácsi többet már nem rendez, de én nagyon remélem, hogy meggondolja magát, ugyanis bőven van még hely a további művei számára abban az örökségben, amit eddig a világra hagyott.

5 komment

Címkék: ajánló film anime

A bejegyzés trackback címe:

https://muse.blog.hu/api/trackback/id/tr273114271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuu600 2011.08.04. 09:23:49

Hú hát ezt meg kell néznem...

Zsuu600 2011.08.05. 11:36:47

Te hol láttad? Én kerestem interneten de még semmi eredmény:(

Muse · http://muse.blog.hu 2011.08.05. 13:46:49

@Zsuu600: Kalózkodtam egy kicsit... ;)