Napl(op)ó - Muse kultblogja

Az emberiség nagy bánatára írni is szoktam, mivel néhanap nekem is támadnak összefüggő gondolataim. Ami itt és most megtalálható: film-, anime- és könyvajánlók, film- és könyvkritikák, s néhány magánéleti szösszenet. Igazi vegyessaláta.

Címkék

ajánló (76) anime (11) blog (10) dalszöveg (1) film (33) képregény (3) könyv (39) kritika (64) paranormális (1) sorozat (7) tv (1) ünnep (3) vámpír (7) zene (1) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Szerzők

Moly - Jelenlegi olvasmányaim

Anne Rice - Merrick (Vámpírkrónikák VII.)

2011.10.07. 11:37 :: Muse

Az azóta (nagy sajnálatomra) megboldogult Dáin Kiadó annak idején a két első könyv kiadását követően átvette a Szukits-tól Anne Rice Vámpírkrónikák c. sorozatát, az írónő magyar rajongótáborának nem kis örömére, hiszen csodaszép, remek tipográfiával és nagy gonddal elkészült kötetek láttak náluk napvilágot. Arról nem is beszélve, hogy előttük senki sem vállalta be, hogy Anne Rice majdnem teljes munkásságát (a Vámpírkrónikák mellett az Új vámpírtörténeteket, a Mayfair-boszorkányok életéről szóló trilógiát, valamint egy különálló regényét is) megjelenteti.

Én valamikor 14-15 évek korom környékén kezdtem Anne Rice-t olvasni, a Vámpírkrónikák 4. részével, A testtolvaj meséjével kezdve. Jó is, hogy pont ezt a kötetet emlegetem, hiszen a Merrick elbeszélője ezúttal az a David Talbot, akit a testtolvaj annak idején kitaszított saját öreg testéből, egy fiatalember testébe kényszerítve őt. A tolvaj tette mindezt azért, hogy David testében rávegye az egyik leghatalmasabb vámpírt (és mellesleg David nagyon közeli barátját), Lestatot, hogy tegye őt is vámpírrá. Terve azonban kudarcba fulladt, hiszen Lestat rájött a turpisságra, és megölte az öreg testet, benne a testtolvajjal, és inkább a fiatalemberré változott Davidből csinált vámpírt.

A Merrick c. könyvben tehát David már több éve vámpír, és az eltelt idő alatt szokásává vált, hogy más vámpírok történeteit elbeszélésük alapján lejegyezze (pl. a Memnoch, a Sátán és az Armand, a vámpír is így született). Ezúttal azonban saját történetet mesél el, méghozzá azokról a napokról, amikor társa, Louis, a vámpírok között a leggyengébb és a legemberibb annyira szenvedett egykori szerelme, a gyermekvámpír Claudia halála és emléke miatt, hogy kénytelen volt Merrick Mayfair, a hírhedt boszorkány és egykori munkatárs segítségét kérni. Louis és David ugyanis azt szeretné, ha a gyönyörű Merrick megidézné Claudia szellemét, hogy Louis biztosan tudhassa, a lány nem szenved-e a túlvilágon.

Anne Rice könyveiben szinte mindig plusz egy történetet mesél el a történeten belül, elég csak legelső regényére, az Interjú a vámpírral-ra gondolni, ahol Louis egész idő alatt ugyanabban a szobában üldögél egy riporterrel, és a kettejük között folyó párbeszéd közepette a vámpír teljes életrajzára is fény derül. Itt sincs ez másképp: a jelenkor történésein kívül megtudhatjuk azt is, Merrick-nek milyen gyerekkora volt, hogy telt az ifjúsága, hogyan került a Talamasca nevű, okkult tudományokkal foglalkozó rendhez, David mellé, és milyen volt a kapcsolata a régi David Talbot-tal, aki akkoriban még idősödő testében tevékenykedett.

Több embertől hallottam már, hogy azért nem szereti Anne Rice-t, mert túlságosan bő lére ereszti az írásait. Nos, én pont ezt szeretem bennük: a pompás párbeszédekben, az érzékletes leírásokban és a rengeteg részletben nagyon hamar el tudok merülni. Igaz, hogy az első oldalakon valóban rá kell hangolódni ezekre a lassan, komótosan hömpölygő történetekre, de utána úgy beszippant a világuk, hogy csak faljuk a betűket. Anne Rice egyébként is egy olyan összetett, logikus és átgondolt világot tár elénk a könyveiben, amelybe bárki, aki a természetfeletti, az idegen kultúrák és a történelem szerelmese, könnyen bele tud feledkezni.

Ha már idegen kultúrák: a Merrick elsősorban abban különbözik a Vámpírkrónikák korábbi köteteitől, hogy az írónő az eddigi keresztény vonatkozások mellett itt feltűnően sokat foglalkozik a dél-amerikai kultúrával és vallásával, a vuduval. Nyilván utánanézett a szertartásoknak, a mondáknak és a hagyományoknak, ugyanis igen részletes képet alkothatunk róla az írás által, és ezt én különösen érdekesnek találtam.

Amit még érdemes megemlíteni a Merrick-kel, de az egész Vámpírkrónikák sorozattal kapcsolatban: manapság, ha meghalljuk, hogy "vámpír", néhányunkat még a hideg is kiráz, hiszen rögtön a mostanság bárhol kapható, silány minőségű ponyvák jutnak az eszünkbe. Anne Rice azonban az az írónő, aki az 1970-es évek óta építgeti a saját kis világát, amelyben (többek között) vámpírok is léteznek, és akiknek közük sincs a mai "irodalom" vámpírjaihoz. Az ő vérszívói ugyanis olyan lények, akik hatalmasak és erősek, elegánsak és gyönyörűek, az élet és a halál kérdésein filozofálgatnak, emellett sokszor magányosak, és visszasírják halandó életüket. Minket, közönséges embereket pedig úgy imádnak, mint valami különleges, csodaszép állatfajt. Anne Rice sok vámpírkaraktert teremtett az évek során, és mindegyik külön egyéniség, mindegyiknek megvan a saját eredettörténete. Szereplői között bonyolult kapcsolatok hálózata szövődik a kötetek alatt. Szóval így tekintsetek rá, és ne az Alkonyatra és társaira asszociáljatok, ha legközelebb hallotok róla.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló kritika könyv vámpír

A bejegyzés trackback címe:

https://muse.blog.hu/api/trackback/id/tr723284662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.