Napl(op)ó - Muse kultblogja

Az emberiség nagy bánatára írni is szoktam, mivel néhanap nekem is támadnak összefüggő gondolataim. Ami itt és most megtalálható: film-, anime- és könyvajánlók, film- és könyvkritikák, s néhány magánéleti szösszenet. Igazi vegyessaláta.

Címkék

ajánló (76) anime (11) blog (10) dalszöveg (1) film (33) képregény (3) könyv (39) kritika (64) paranormális (1) sorozat (7) tv (1) ünnep (3) vámpír (7) zene (1) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Szerzők

Moly - Jelenlegi olvasmányaim

Nagyoknak szóló irodalom minden mennyiségben

2012.03.26. 17:27 :: Muse

Az elmúlt három hónap folyamán természetesen nem csak ifjúsági regények kerültek a kezembe, hanem jó pár olyan is, amelyek az idősebb korosztályt célozzák meg. Szemezgessünk hát.

Alan Hollinghurst - A szépség vonala

Először is, bár nem ez a könyv központi témája, homofóboknak semmiképp sem ajánlom A szépség vonalát. Akinek viszont nincsenek efféle fenntartásai, annak érdemes a kezébe vennie; alább ki is fejtem, hogy miért.

Az 1980-as évek Nagy-Britanniájában járunk, a hatalom épp a Vaslady, azaz Margaret Thatcher kezében összpontosul. Nick Guest épp most végzett az oxfordi egyetem bölcsészkarán, és egyelőre halvány fogalma sincs, mit kezdjen az életével, ezért beköltözik jóbarátja, Toby Fedden családjához Londonba. Toby édesapja a konzervatív párt parlamenti képviselője, így az egész família előkelő körökben forog. Nick, mint ifjú esztéta és a szépség nagy rajongója úgy érzi magát az új környezetben, mint hal a vízben, az olvasó viszont szép lassan rájön, mennyire hazug, képmutató és veszélyes is a gazdagok világa. A felszín alatt szinte forrnak az indulatok: a harag, az irigység és a büszkeség fojtogató burokba zárja az embereket. Nick-nek ráadásul titkolnivalója is van ez elől a tolerancia-mentes világ elől: a férfiakhoz vonzódik.

Sok helyen irodalmi szatíraként aposztrofálták ezt a könyvet, és én nem is vitatkozom ezzel a megállapítással, viszont számomra a szatíra mindig is valami vicces dolgot jelentett, A szépség vonala viszont (egy-két jelenetet leszámítva) minden, csak nem vicces. Attól függetlenül, hogy nagyon tetszett, néhány helyen szinte hányingerem volt tőle, főleg egyes szereplők, és a fentiekben felvázolt világ miatt. A realista, hiteles cselekmény és karakterek miatt viszont élveztem olvasni. Aki egy kicsit keményebb olvasnivalóra vágyik, és aki szeret gondolkodni is egy regényen, nem csak szórakozni rajta, annak érdemes elolvasnia Hollinghurst könyvét.

Anne Rice - Pandora, a vámpír

Anne Rice Vámpírkrónikák című sorozatának már több kötetéről is írtam, a Pandora viszont az Új vámpírtörténetek ciklusba tartozik, amelynek kötetei nem tartoznak szorosan a fő cselekményszálhoz, ugyanis egy-egy mellékszerepbe szorult vérszívó élettörténetét tartalmazzák.

Pandora David Talbot, a vámpírok krónikásának kérésére írja le, hogyan is vált az éjszaka teremtményévé. Halandóként Lydia néven egy gazdag római család sarja volt, áruló bátyja miatt viszont menekülni kényszerült a birodalomból. Marius szerelme ő, azé a Marius-é, aki Rice világának egyik központi figurája, s emellett Ízisz papnője, felvilágosult római asszony és gyönyörű, halhatatlan szépség.

Anne Rice könyveiről egyszer-kétszer sikerült már leírnom, miért jók: kidolgozottak, gyönyörűek, bár az avatatlan olvasó számára dagályosnak is tűnhetnek, nekem mégis ez a komótosság tetszik bennük. A Pandora esetében az már csak hab volt a tortán, hogy a Római Birodalom virágkorában játszódik, én ugyanis kifejezetten szeretem ezt a korszakot. Lassacskán haladok tovább az Anne Rice-univerzumban; már alig van hátra pár kötet, és ha végzek velük, remélhetőleg végre megnyílik előttem az ő vámpírvilágának minden apró szeglete.

Justin Cronin - A szabadulás

Talán nevezhetném ezt a könyvet az idei év első csalódásának. Alapvetően nem volt ugyan rossz, de mindenki annyira dicsérte, hogy sokkal-sokkal jobbra számítottam.

A történet szerint Dél-Amerika dzsungeleiben sikerül felfedezni egy olyan vírust, ami megállítja az öregedést, meggyógyít minden halálos kórt, és örök fiatalságot is adhat. A vírus persze igen instabil, ezért az Egyesült Államok katonai szervezete kísérletekbe kezd a vírus tökéletesítését illetően. Már épp közel kerülnének a megoldáshoz egy Amy nevű kislány "segítségével", amikor a vírus elszabadul, a fertőzöttek pedig elárasztják a világot, ellehetetlenítve szinte az élet minden formáját. Dióhéjban ennyi volna az első 200 oldal, ami többek között a borítón is szerepel, szóval ne legyetek rám zabosak a spoilerezés miatt.

Akkor hát vegyük sorra a pozitívumokat és a negatívumokat. Azt már meg sem említem, hogy az alapötlet mekkora sablon, hiszen ha nem dolgozták fel ezerféleképp egy félresikerült kísérlet következtében elszabadult zombi/szörny/stb.-vírus pusztítását, akkor egyszer sem. Viszont a tehetséges író arról ismerszik meg, hogy még egy hatalmas közhelyből is sikerül valami egészen egyedit és csodálatosat varázsolnia. Justin Cronin sajnos nem ilyen író.

Ami jó volt a könyvben, az az apokalipszis után felépült társadalom bemutatása, amelynek tagjai, egy-két nagyon öreg ember kivételével, semmit sem tudnak a múltról, vagy akár a külvilágról. Ennek volt egyfajta nyomasztó hangulata, s annak, ahogy a megmaradt emberek napról-napra élnek, hiszen a telepet védelmező fények bármelyik nap kialudhatnak. Maga a történetvezetés is kellemes volt, pont annyi csavarral és rejtéllyel, ami az embert még szórakoztatja és nem fárasztja, sőt, volt benne néhány rész, amit komolyan meghatónak találtam, de ezzel körülbelül ki is fogytam a dicséretből.

Nem csak a könyv alapja, hanem a szereplők is csupa-csupa sablonból állnak (lázadó, de a szíve mélyén jó srác; kemény csaj; csendes, de bátor csaj; nagydarab, vicces férfi; visszahúzódó zseni; aranyos, de kajla srác; házsártos, konzervatív öregember, stb.). Az író érezhetően szeretett volna nekik valódi személyiséget adni, de sajnos nem sikerült. Az akciójelenetek engem sokszor nagyon fárasztottak, tudjátok, affélék voltak, amikor a jelenlévő 6 szereplő folyton mozgásban van, és a végén azt sem tudod, ki mit csinál (pl. "Peter felemelte a nyílpuskát, de jobbról a szeme sarkából meglátta, amint Alicia balra mozdul, eközben Sara arca Peter felé fordult, keze pedig sikolyra nyíló szája elé emelkedett, míg Michael..." Na, értitek.).

A legnagyobb gond viszont az volt, hogy Cronin nem mert elég brutalitást belevinni a regénybe. Nem azt mondom, hogy fröcsögjön a vér, meg omoljanak a belek, de ha már gyilkos dögökről meg világjárványról van szó, ne intézzünk már el azzal egy gyilkolós jelenetet, hogy "hosszában kettétépte".

Ennyit erről, több szót nem pazarolok erre a könyvre, ami amúgy egy trilógia első része, de a folytatást majd legfeljebb akkor olvasom el, ha nem lesz jobb dolgom.

Nicholas Evans - A suttogó

A végére egy újabb igazán jó könyvet hagytam, amelynek tökéletességét elcsúfítja ugyan az utolsó 50 oldal, de addig az egyik legkiválóbb regény, amit valaha olvastam.

A 13 éves Grace és lova, Zarándok súlyos balesetet szenvednek, és úgy tűnik, egyikük sem tud teljesen rendbejönni a másik nélkül. Grace anyja, Annie egy Tom Booker nevű suttogóhoz fordul segítségért, aki állítólag ért a lovak nyelvén, és még a legsérültebb lelkeket is képes meggyógyítani.

Evans egyszerűen olyan szépen írja meg a teljes kétségbeesést, majd a gyógyulás folyamatát, hogy az olvasó csak bámul és mereng rajta. Mindemellett olyan szép és pozitív életszeretet sugárzik a könyvből, amely egyszerre lehengerlő és felemelő. Ami még különösen tetszett a könyvben, az az, ahogy a lovakról ír; sosem álltak túlságosan közel hozzám ezek az állatok (úgy értem gyönyörűek meg minden, de nem vonz különösebben sem a lovaglás, sem a társaságuk - félre ne értsetek, nem félek tőlük), de A suttogó nagyon jól megmagyarázza, miért is jelentik sok ember számára magát az életet.

A suttogót nem csak lóbarátok, hanem könyvbarátok számára is ajánlom. És ezzel vége.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló kritika könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://muse.blog.hu/api/trackback/id/tr524341651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.