Napl(op)ó - Muse kultblogja

Az emberiség nagy bánatára írni is szoktam, mivel néhanap nekem is támadnak összefüggő gondolataim. Ami itt és most megtalálható: film-, anime- és könyvajánlók, film- és könyvkritikák, s néhány magánéleti szösszenet. Igazi vegyessaláta.

Címkék

ajánló (76) anime (11) blog (10) dalszöveg (1) film (33) képregény (3) könyv (39) kritika (64) paranormális (1) sorozat (7) tv (1) ünnep (3) vámpír (7) zene (1) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Szerzők

Moly - Jelenlegi olvasmányaim

Az ember gyermeke (Children of Men)

2014.11.01. 13:24 :: Muse

8jktZXfECP3GzSeH6zf89pJDvyD.jpgManapság mindenki bolygónk túlnépesedésének következményeitől retteg. Mi történne azonban, ha ennek pont az ellenkezője következne be? Ha nem születne több gyermek a Földön? Alfonso Cuarón 2006-os filmje pont ezt a témát boncolgatja.

2027-et írunk, az utolsóként született gyermek is már elmúlt 18 éves. Világszerte polgárháborúk zajlanak, egyedül Nagy-Britannia az, aki még úgy-ahogy tartja magát, kemény katonai diktatúra árán. Sok az illegális bevándorló, akik egy jobb élet reményében próbálnak beszökni az országba. Akit elkapnak, arra a menekülttáborok borzalmai várnak. Ebben az országban éli mindennapjait Theo, brit honpolgár. Egy napon váratlanul felkeresi régi szerelme, Julian, aki nem mellesleg a nagyhatalmak ellen lázadó egyik terroristacsoport feje. A nő nem kevesebbet kér Theo-tól, mint hogy szerezzen útlevelet egy Kee nevű lánynak, aki 19 év óta az első állapotos asszonyka a világon.

Az ember gyermeke (illetve, ha nagyon hűek szeretnénk lenni az eredeti címhez, Az emberek gyermekei) nem csak elgondolkodtató alapötlete miatt jó film. Ami igazán érdekessé teszi, az a belőle áradó atmoszféra. Csodálatosak a természet által meghódított, gazzal és indákkal benőtt falvak, a szennyes, zsúfolt, füstös nagyvárosok, a pusztulófélben lévő épületek, a mindig felhős ég, a rongyos ruhájú menekültek és London gazdagnak megmaradt belvárosi negyedei közötti kontrasztok. Néha látunk meleg lámpafényt, zöld erdőségeket, szabadon, félelem nélkül futó vadállatokat, látjuk a kevésbé szerencsések szenvedését, a háború szörnyűségeit, az elnyomást, és látjuk a gazdagok hiábavaló törekvését arra, hogy ugyanúgy éljenek, mint eddig, hogy a legálisan beszerezhető drogok segítségével elfelejtsék, mi zajlik a világban.

children-of-men-1.jpgAz emberi szereplőkben nincs semmi fennkölt. Az összes cselekedet, motiváció, párbeszéd, reakció hétköznapi, nincsenek látványos hőstettek, csak a megváltozott, nehezebbé vásó hétköznapok vannak. A kocsit, amivel főhőseink menekülnek, be kell tolni, s előfordul, hogy Theo-nak sokáig egy műanyag vietnámi papucsban kell kószálnia, mert egy cipő sem jó a lábára. Az efféle apróságok teszik emberközelivé és hihetővé a filmet. Az élményhez csak hozzátesz a rengeteg hosszú, egyetlen kamerával rögzített, vágás nélküli jelenet (amelyek mindig is lenyűgöztek. Elképesztő munka lehet őket összehozni.).

A film érdeme, hogy nem von le tanulságot. Az események csak megtörténnek, nem tudjuk meg, hogyan is kezdődött el az apokalipszis; a készítők nem akarják a szánkba rágni az ilyenkor mindig előbukkanó tanulságot, miszerint vigyázzunk egymásra és a Földre, s akkor is legyünk jók és önfeláldozók, ha bele fogunk dögleni. A lineáris történetvezetés is rásegít erre; a szereplők legfeljebb sztorizgatás közben tekintenek vissza a múltra, de az igazi hangsúly a jelenen - és persze a jövőbe vetett aprócska hiten van, amit Kee és születendő gyermeke jelképez.

S természetesen mit sem érne mindez, ha pocsék színészekkel dolgozott volna a rendező, de szerencsére nem így történt. Clive Owen-t, Julianne Moore-t és Michael Caine-t gondolom, senkinek nem kell bemutatnom (Clive Owen egyébként újabban a The Knick - magyarul: A sebész - c. sorozatban remekel, ha valaki még nem hallott volna róla, érdemes belekukkantani. 1900-as évek New York-ja, naturalista, mint az állat, meg minden).

michael_caine_children_of_men.png

Amin személy szerint igazán elgondolkodtam a film nézése közben, az az, hogy az emberiség újabban miért retteg annyira a jövőtől. Miért vagyunk ennyire biztosak abban, hogy az ember pusztítása addig folyatódik majd, míg kiirtjuk saját magunkat? A világ mindig is sötét hely volt, az emberiség történelmét vérrel írták, az igaz, de vajon miért nem hiszünk abban, hogy most, mikor egyre modernebb technológia áll a rendelkezésünkre, mikor egyre inkább uralni tudjuk a természet negatív aspektusait (gondolok itt például a természeti katasztrófákra, betegségekre), akkor ezt a tudást előbb-utóbb inkább jóra, mint rosszra fogjuk használni? Tisztában vagyok az ostoba tömegek befolyásolásának erejével, de hiszek benne (illetve jólesik abban hinni), hogy azok, akiknek a hatalom a kezében van, előbb-utóbb az emberi faj javára, és nem saját kapzsiságuk kielégítésére fogják használni azt. Mert megjön az eszük. Vagy mert legyűrik őket olyanok, akikben több az idealizmus. Remélem, nekem lesz igazam - ha nem, a világégést valószínűleg úgysem érem meg.

A filmet nézzétek meg, ha eddig nem tettétek volna, mert megéri.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló kritika film

A bejegyzés trackback címe:

https://muse.blog.hu/api/trackback/id/tr446853873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.