Az utóbbi három hétben, szokásomtól eltérően, kétszer is voltam moziban (nem járok ennyire sűrűn), és társaságtól függetlenül mindkét esetben egy-egy vígjátékra esett a választás. Szerencsére egyik sem tűnt melléfogásnak, márpedig én utálok pénzt kidobni az ablakon. Alább ki is fejtem, miért találom abszolút nézhetőnek mindkét filmet.

Az ajánlókból szerintem mindenkinek lejött, miről szól a Förtelmes főnökök: förtelmes főnökökről. Három teljesen hétköznapi fickó ilyen-olyan okokból napi szinten kénytelen elviselni a felettesét, akik közül az egyik pszichopata, a másik egy nimfomán dög, a harmadik meg drogos és bunkó. A srácok a sok átsörözött és átpanaszkodott este után úgy döntenek, hogy megszabadulnak a főnököktől, méghozzá végleg. Persze amilyen balfékek, ez nem megy nekik egykönnyen.

Nos, ez a film nálam bizony majdnem megütötte az általam egyik legjobb, mostanában készült vígjátéknak tartott Másnaposok szintjét. Dugig van poénokkal, fazonokkal, beszólásokkal, necces helyzetekkel, sőt, e köré még egy épkézláb, logikus (bár nem túl bonyolult) történetet is sikerült összehozni. A legnagyobb arc szerintem a gyilkolási tanácsadó, a Jamie Foxx által alakított (előre is bocsánat a durvaságért) "Anyabaszó" Jones volt, néha szó szerint sírtam a röhögéstől, mikor az ő jelenetei következtek. Persze a többi szereplővel sem volt semmi gond. A főhős trióban szerepelt nőcsábász, bárgyú és céltudatos fazon, Kevin Spacey egyszerűen zseniális volt, Colin Farellt elképesztő volt ilyen külsővel látni, azon pedig őszintén elcsodálkoztam, hogy Jennifer Aniston még 40 körül is milyen jó nő.

Egyébként az ő szerepével kapcsolatban voltak kisebb fenntartásaim; karakteréből adódóan rengeteg szexuális poén volt a filmben, amit egy idő után már kicsit soknak találtam, de annyi baj legyen. A Förtelmes főnököket a kategóriájában kiemelkedőnek tartom.

A Johnny English 2. része már merőben más típusú humort képvisel, itt inkább a "seggberugdosós" poénok domináltak a verbális viccek helyett.

Azt hiszem, itt nem érdemes részletezni a történetet, a lényeg annyi, hogy Nagy-Britannia leghülyébb titkosügynökét egy súlyos baklövés, és az emiatti felfüggesztés után, 5 év elteltével ismét akcióba állítják. Ugyanis valaki merényletre készül a kínai elnök ellen, az MI7 nevű kémcsoport pedig úgy gondolja, hogy az ügyet csak Johnny English tudja felgöngyölíteni.

Aki látta az első részt, az már tudja, mire számítson. Aki nem, annak itt van címszavakban: angol humor, helyzetkomikum, nagyon buta, de magabiztos főhős, néhány eszement ötlet, egy-két fárasztó poén. Aki szereti az efféle mókát, annak biztos tetszeni fog.

Én is szeretem, elsősorban Rowan Atkinsont, hiszen Mr. Bean-en nőttem fel. Johnny English karaktere persze azért más, legfőképpen azért, mert ő beszél, de az arc, a mimika ugyanaz. Ahogy az első filmnél is megfigyelhető volt, itt is elsősorban Atkinsonra épül a film, egy-két kivételtől eltekintve az összes poén az ő karakteréhez kötődik. Ami persze nem baj, viszont néhány ígéretesnek látszó szereplőt jócskán a háttérbe szorított. A film sztorijának csavarjaival sem volt gond, persze kiszámítható volt, de jól felépített.

Ami igazán tetszett a Johnny English-ben (mindkét részben), az a klasszikus kémfilmek kliséinek ízléses kifigurázása. A kerekesszékes jelenetért meg csók az alkotógárdának, de a film vége felé lejtett rövid táncért is. Rég nevettem ekkorát. Persze ez a film sem tökéletes, konkrétan egy visszatérő poénért volt kár (az öreg bérgyilkos néni összetévesztése más öreg nénikkel), és ezen kívül is akadt egy-két nagyon-nagyon fárasztó pillanat, de ha átsiklok ezek felett, azt mondhatom, hogy ez a film méltó folytatása az első résznek. Persze az újdonság varázsa ezúttal elmaradt, de sok dolog kárpótolt érte.