Nem mondom, hogy vártam ezt a könyvet, de annyira azért érdekelt, hogy karácsonyi ajándék címén beszereztessem. Érdekelt, hogy Darren Shan, akitől mindezidáig nem olvastam mást, csak ifjúsági könyveket, hogyan ír, ha felnőtteknek szánja a regényét.

Most, hogy túlvagyok A holtak vonulásán, az első kérdés, ami felmerült bennem, a következő: hogyan lesz ebből trilógia? Ez a könyv ugyanis egy teljesen kerek, lezárt történetet mesél el, nincsenek benne elvarratlan szálak, sőt, szinte az összes szereplő további sorsáról is értesülünk belőle. A magam részéről nem látok több lehetőséget a Város körül forgó sztoriban, hiszen amit el lehetett erről mesélni, az el lett mesélve.

Hogy mi is egészen pontosan? Nos, létezik a Város, amit egy különc, kegyetlen férfi irányít, aki a Kardinálisnak nevezi magát. Főhősünk Capac Raimi, aki azért jön a Városba, hogy nagybátyja oldalán gengszterré váljon, és egyre magasabb körökbe törjön majd fel. A Városban azonban rengeteg furcsa dolog történik: emberek tűnnek el nyom nélkül, különös, zöld köd száll le időről időre, vak szerzetesek kószálnak az utcákon. Capac-nak, úgy tűnik, nincs múltja, aminek az okát mindenképpen ki szeretné deríteni, de a Kardinális, ahogy előbb-utóbb mindenkiébe, egy napon az ő életébe is beleszól.

A könyv alapvetően nem volt rossz, sőt, a vége felé, mikor sorban derülnek ki a megdöbbentő tények, kifejezetten izgalmas volt olvasni. A holtak vonulása tipikus Darren Shan könyv - annak minden előnyével és hátrányával együtt. Fejezetről fejezetre az volt ugyanis az érzésem, hogy ez a könyv csak annyiban tér el a fiataloknak írt regényeitől, hogy itt előfordul szex, és megjelennek benne olyan tabutémák is, mint a drog, a prostitúció, a bűnözés vagy az öncélú erőszak. Darren ezek emlegetésével igyekezett keményebbé tenni a történetet, de közben ismét csak egy ifjúsági könyvet írt, amely rendkívül egyszerű, mind történetében, mind mondatszerkezeteiben. Könnyen követhető és néhol nagyon is kiszámítható.

A legnagyobb baj az, hogy Darren ezúttal olyan témához nyúlt, amit nem ismer eléggé, és ahol nem bízhat mindent a fantáziájára, ez pedig a gengszterek világa. Már eleve az nevetséges, ahogy a történetet indítja: van valaki, akinek az életcélja, hogy gengszter legyen. Ezt választotta a foglalkozásául. Szerintem ez elég röhejes, na de mindenki döntse el saját maga. A lényeg, hogy a könyvnek ez a része, márpedig elég nagy részét kiteszi, borzasztóan súlytalan. Hiába van benne rengeteg gyilkosság, hiába a durva témák, egyszerűen nem éreztem úgy, hogy hú, ettől most meg kellene borzonganom, vagy le kellene döbbennem.

Ugyanez a súlytalanság igaz a helyszínre és az egyik kulcsfigurára is. A Várost és a benne uralkodó viszonyokat a könyv első fejezetében kimerítően hosszan ismerteti velünk az író, csakhogy a későbbiekben az összes szereplő körülbelül öt darab helyszín között ingázik ide-oda. A Kardinálist szintén részletekbe menően ismerhetjük meg, a gonoszságát, az őrült jellemét, a kegyetlenségét és szívtelenségét - s mikor végre feltűnik, nincs benne semmi különleges, hiába jósol emberi belekből, meg minden. A leírt durvaságok nem ütnek akkorát, mint kellene; talán azért, mert a szereplők részéről sem tapasztalunk megfelelő érzelmi reakciót. Amíg Capac egy véres leszámolás után csak annyit mond: "Azannyát, de gyorsan történt minden, én meg hogy megijedtem, sőt, le is döbbentem!", addig nincs mit tenni.

Mindemellett sokszor úgy éreztem, hogy mondvacsinált dolgokból lesz konfliktus, mint ahogy ilyen az ok is, amiért Capac a Városba jön. Semmi logika nincs benne, mégis ebből indulunk ki. Igaz, hogy ezt az egy dolgot pont megmagyarázzák a végére, de sok dolgot említhetnék, amit nem, de nem akarok lelőni egy poént sem.

Mindezeken kívül viszont ott húzódik a történet gerincét alkotó motívum, az Ayuamarcák rejtélye. Ez a szál rettentő jól volt felépítve, és igazán kár, hogy csak a könyv utolsó harmadában kerül igazán terítékre. Ott viszont nagyon megdobja a cselekményt, ami elveszíti addigi lassúságát, és tornádótempót vesz fel. Itt tűnnek fel azok a dolgok is, amiért érdemes Darren Shan-t olvasni: a groteszk kis ötletek, amelyeket ki tudja, honnan szed. Ezért mindenképp érdemes átvergődni a könyv első felén, ami, mint mondtam, nem sikerült túl izgalmasra; vontatott és sokszor unalmas.

Nem mondom tehát azt, hogy rossz ez a könyv, csak másként állították be, mint amilyen valójában. Lehet, hogy felnőtteknek írták, de nem felnőttkönyv, annál sokkal lazább. Próbálkozásnak jó volt, de remélem, hogy Shan előbb-utóbb rájön, hogy nem a soft-pornó, vagy a tabutémák jelentik a "felnőtteknek szóló" fogalmát, hanem a regény által közvetített mélyebb gondolatok, vagy a mentális sokk, esetleg egyik a másikba ágyazva. A jó sztori ugyanis már megvolt. Emiatt ajánlom, de aki valami tényleg komolyra számít, azt óva intem tőle.