Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek Gary Jules Mad World c. számáról egyből a Donnie Darko zseniális zárójelenete ugrik be. Akinél ez nem játszik, annak sürgősen ajánlom a film azonnali megtekintését, mert ez az az alkotás, amit bűn kihagyni.
Igazából az a film is ez, amit már háromszor láttam, de még mindig nem értem teljesen, miről is szól. Sőt, általában azok is, akiknek a kezébe nyomtam az idők folyamán, azt mondták, hogy nem egészen tudják, mit láttak, de nagyon tetszett nekik. Akik most elbizonytalanodtak volna, azoknak hadd fejtsem ki alább, miért is e nagy képzavar.
Donald Darko egy tizenhét év körüli, teljesen átlagos srác - lenne, ha nem küzdene már évek óta depresszióval, váratlan dührohamokkal és furcsa látomásokkal. Emellett korát meghazudtoló intelligenciája hol segíti, hol pedig inkább hátráltatja a mindennapokban. Mindezektől függetlenül igyekszik úgy élni az életét, ahogy a többiek, még akkor is, ha az egész kisváros dilisnek hívja a háta mögött. Egy éjszaka azután különös és váratlan dolog történik: Donnie-t egy hang kicsalogatja a házból, majd a hang gazdája, egy ronda nyúljelmezbe öltözött idegen, Frank figyelmezteti, hogy 28 nap, 6 óra, 42 perc, és 12 másodperc múlva vége lesz a világnak. Mindeközben egy utasszállító repülőgép hajtóműve csapódik a Darko család házába, pont oda, ahol Donnie szobája található. A fiú így túléli az esetet, de az élete innentől kezdve teljesen megváltozik, hiszen a világ végétől való félelme olyan tettekre sarkallja, amelyeknek maga sem látja a következményeit.
Nem is tudom, mivel kezdjem, hogyan tudnám megragadni a lényeget, amitől olyan jó ez a film. Az egész magját talán maga a hangulat adja. A film végig melankolikus, szomorkás, amire a fakó, sötét színvilág és a zseniális betétdalok csak rátesznek egy lapáttal. Emellett végig jelen vannak a groteszk vonások és a fantázia elemei; ezek és a valóság pengevékony határán pedig olyan zseniálisan egyensúlyoznak az alkotók, hogy lényegében meghatározhatatlan, mi az, ami valóban megtörténik, és mi az, ami csupán a szereplők fejében játszódik le. Mindemellett a sokszor búskomor képsorokban a saját hétköznapjainkra, problémáinkra, a minket körülvevő emberekre és világra ismerhetünk rá, és ez néhol nem kicsit nyugtalanító.
Hogy egy kicsit bőbeszédűbb és konkrétabb legyek: van itt minden, a tinédzserkori szerelemtől kezdve a barátságon, a családon belüli problémákon, a generációk közötti különbségeken, a tolerancia hiányán, a vérre menő erőszakon, a szexualitáson és a népbutításon keresztül a gyerekek szerepének korukhoz illő meghatározásáig. Ez a sokszínűség a filmben megjelenő karaktereknek is köszönhető, hiszen mindegyikük az élet egy-egy kis szeletét képviseli. Akad itt irodalomtanárnő, aki szokatlan oktatási módszereivel kivívja az iskola vezetőségének ellenszenvét, életmód-tanácsadó, aki maga sem hisz "a szeretet gyógyító erejében a félelemmel szemben", kövér kislány, akit nyelvi nehézségek is akadályoznak abban, hogy megértesse másokkal, mi is játszódik le benne, s mellette ott van a lázadó tinilány, a bolond öregasszony, az anya, aki nem tudja elfogadni, hogy már elmúlt negyven, a srácok, akik a gyengébbeken vezetik le a feszültséget, és a fiúk, akik saját gondolatok híján Donnie minden őrült kirohanásán áhítattal csüngenek. A listát még hosszan lehetne folytatni.
Ami csak még parádésabbá teszi a szereplőket, azok a színészek. A Donnie Darko alkotóinak - elsőfilmes rendezés okán - alacsony költségvetésből kellett gazdálkodniuk, ám ennek ellenére olyan színészeket foglalkoztattak, mint az azóta már elhunyt Patrick Swayze vagy Drew Barrymore. A legemlékezetesebb alakítást mégis kétségkívül a címszereplőt megformáló Jake Gyllenhaal nyújtja, aki a filmben egyszerre átlagos, ijesztő, szerethető és sajnálnivaló.
De hogy ne csak a hétköznapi vonatkozásokról beszéljek, elárulom, mi a film igazi különlegessége: az időutazás kérdéseit (is) feszegeti. Ez a téma újra és újra felbukkan a mozi során, s a végére annyira át- meg átszövi, hogy gyakorlatilag ettől lesz olyan zavaros az egész. Donnie képzelgéseinek egy része, és Frank, a nyúl alakja is az időutazáshoz kapcsolódik, s mivel mi magunk hisszük is, meg nem is, hogy mindez valóban megtörténik a fiúval, a film végére enyhe bizonytalanságban maradunk. Persze többszöri nézésre meglátszanak az összefüggések, ennek ellenére engem minden alkalommal, mikor a film végére érve a stáblistát bámultam, merev tekintet és mozdulatlanság szállt meg.
Szóval a Donnie Darko-ban akad jócskán emberi tragédia, de legalább ugyanennyi, néhol finom, néhol inkább polgárpukkasztó humort is csempésztek a forgatókönyvbe. Épp ezért az ember sokszor el is mosolyodik, néha az emberi hülyeségen, néha pedig azon, hogy Donnie mennyire másképp, talán élesebben, de mégis teljesen más szemszögből látja a világot. Elég csak a Hupikék törpikékről való eszmefuttatására gondolni, ami szerintem a film egyik legzseniálisabb monológja.
Nem tudom, a Donnie Darko-nak van-e tanulsága vagy mondanivalója, csak azt tudom, hogy emlékezetes, a maga módján megrázó, s napokig ott motoszkál az ember fejében. Azt hiszem, felesleges tovább tépni a számat; aki teheti, szánjon erre a filmre az életéből cirka két órát - ígérem, hogy nem fogja megbánni.
Utolsó kommentek