Ennek a laza, alig több mint 1000 oldalas kis családregénynek az elolvasásához majdnem két hónapra volt szükségem, de egy-két rövidebb könyv beiktatásával megfűszerezve végül ezt is kivégeztem. Egyébként is évek óta várakozott a polcomon, szóval megérdemelte, hogy kicsivel több időt szánjak rá. Mellesleg Anne Rice-t nem is nagyon lehet sietve olvasni. Most talán úgy tűnhet, hogy azért haladtam ilyen lassan a Boszorkányok órájával, mert rém unalmas, pedig dehogy, sőt!

A regény középpontjában egy hatalmas és gazdag família, a new orleans-i Mayfair-család áll, amelynek múltjában oly sok megmagyarázhatatlan és rémisztő dolog történt, amely generációkra ellátja pletykálnivalóval a környékbelieket. Ott van a titokzatos, régi, omladozó ház az Első utcában, a szegény, katatón Deirdre, aki koszos hálóingében, és a vagyonokat érő smaragddal a nyakában naphosszat mozdulatlanul ül a teraszán, és az ember, egy különös fiatal férfi, egy jelenés, akiről senki sem tudja, hogy kicsoda, vagy micsoda valójában. És persze a sötét múltat taglaló szóbeszédről se feledkezzünk meg: vérfertőzés, különös halálesetek és a mágia az, ami átszövi ennek a családnak a történetét.

A Mayfair-vagyon örökösnője, Rowan, a sikeres idegsebész, családjáról szinte semmit sem tudván, San Francisco-ban éli magányos napjait. Egy napon aztán kimenti a tengerbe fulladt, szintén New Orleans-ban született építészt, Michael Curry-t, s nem kell sok ahhoz sem, hogy egymásba szeressenek. Michael azonban annak a látomásnak a sugallatára, amelyet halálában látott, visszatér szülővárosába, ahová Rowan is követi, nem is sejtve, mekkora katasztrófát idéz elő ezzel.

Anne Rice-tól szokatlan módon a Boszorkányok órájában nem csupán egy, hanem legalább húsz (ha nem több) szereplő szemszögéből nézve bontakozik ki a történet. A múlt szépen, fokozatosan történő feltárásával pedig monumentális, minden apró részletében kidolgozott sztorit kapunk. A regény egyik legnagyobb erényeként talán ezt lehetne kiemelni: a kidolgozottságot. A Mayfair-ek családfájától kezdve a szereplők és mellékszereplők életén át a new orleans-i házzal bezárólag az írónő mindent tökéletesre csiszolt.

Mindemellett a regény egyfajta különös, kissé nyomasztó hangulattal bír. Rice biztos kézzel szövi át a természetfelettivel a hétköznapokat, teremti és őrzi meg a dolgok titokzatosságát, és rajzol elénk igazán karizmatikus karaktereket és izgalmas, de sokszor szomorú sorsokat. Tetszett az is, hogy a Vámpír-krónikákból ismert, okkult jelenségeket kutató tudós társaság, a Talamasca ismét feltűnik, és fontos szerephez jut egy korábban már megismert tagja, Aaron Lighter, a kedves, brit öregúr is (bár azért azt be kell, hogy valljam, kicsit hiányzott mellőle a mi jó öreg David Talbot-unk).

Ami még megragadott a könyvben, az a Mayfair-családot kísértő démon, Lasher karaktere. Egyszerre ijesztő és mégis sajnálnivaló, taszító és érdekes ez a lény, aki szép ifjú képében már évszázadok óta férkőzik az örökösnők kegyeibe. Az ő jeleneteit olvasva néha szó szerint kirázott a hideg. Ezen kívül az Első utcai nagy, régi házat is imádtam; nem tudom, Rice hogy csinálja, de szinte szobáról szobára, ablakról ablakra, virágról virágra látom magam előtt ezt a fantasztikus épületet és a kertet, és épp emiatt mélyen együtt érzek Michael Curry-vel, amiért kölyökkora óta szerelmes belé.

Egy dolog volt csupán, ami miatt neheztelek az írónőre, ez pedig a Mayfair-boszorkányok aktája, amely a család történetét dolgozza fel. Bár nagyon érdekes volt, kissé sokalltam a terjedelmét, ráadásul megakasztotta a regény napjainkban játszódó szálát is.

Az Anne Rice könyveiről szóló kritikáimban mindig megemlítem, hogy az írónő szereti igen bő lére ereszteni a regényeit, de ez legtöbbször nem válik a hátrányukra, könnyen hozzá lehet szokni a hangvételhez, ettől lesznek ezek a könyvek igazán különlegesek és részletesek. A kárhozottak királynője után talán ez a Rice-regény tetszett a legjobban, szóval senkit ne ijesszen meg a terjedelem, vagy a nehezen beinduló történet, én nyugodt szívvel ajánlom olyanoknak, akik szeretnek elmerülni egy-egy remek olvasmányban.