Laurie Halse Anderson-tól eddig csupán két könyvet adtak ki magyarul: a Hadd mondjam el... c. regény még az Animus Kiadó égisze alatt jelent meg évekkel ezelőtt, a Wintergirls, azaz a Jégviráglányok pedig néhány hete került a könyvesboltok polcaira. Előbbit antikváriumból sikerült beszereznem, és már vagy fél éve lógok a róla szóló írással, az utóbbit pedig a megjelenését követő napokban vettem meg, de már azóta fentem rá a fogam, hogy megtudtam, nemsokára kiadják kis hazánkban is. Végül úgy határoztam, közös bejegyzésben írok róluk.
Kezdem a frissebb élménnyel, a Jégviráglányokkal. Főhősünk, Lia 18 éves, apjával, annak új feleségével és mostohatestvérével él együtt - ezt a döntést hozta ugyanis a család, miután a lány kikerült abból a speciális intézetből, amelyet evészavarokkal küszködőknek tartanak fenn. Lia nem sokkal később tudja meg, hogy egykori legjobb barátnőjét, akivel már hónapok óta nem beszélt, holtan találták meg egy motelszobában, gyilkosságnak vagy önkezűségnek azonban semmi nyoma. Lia Cassie halála és a családjával való konfliktusok miatt ismét csak a nem-evésbe menekül, mert úgy hiszi, ha elég sokáig kitart, elfogynak a gondok, ahogy előbb-utóbb ő maga is.
Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám a regény, ahogy azt sem, hogy egy evészavarban (Lia esetében anorexia nervosa-ban) szenvedő lány motivációit, gondolatait, reménytelen küzdelmét ilyen gyönyörűen, ennyire emberközelien meg lehet írni. A regény sok helyen szinte már a költészet határait súrolja, annyira elvont, de mégis érthető és hatásos.
Nagyon tetszettek a regényben a különféle megoldások is, például az, ahogy Lia elfojtott, ki nem mondott gondolatait jelenítették meg, de a folytonos kalóriaszámolgatás monoton, szinte már bosszantó motívuma is betalált. Emellett a karaktereket igen életszerűre gyúrta az írónő, a különböző családtagokon keresztül bemutatja az evészavarral szembeni külső hozzáállás válfajait: Lia anyja kényszerít, mostohaanyja kétségbeesik, apja elfogad és bizakodik, naivan elfogad minden hazugságot, Emma, a mostohahúg pedig értetlenül szemléli az egészet. A kedvencem mégis Elijah volt, a kívülálló, a fura srác, aki abban a motelben lakik, ahol Cassie holttestére bukkantak.
A Jégviráglányok legnagyobb erénye azonban maga a témaválasztás volt, amiért Anderson nagy-nagy köszönetet és tiszteletet érdemel.
Anderson másik regénye, a Hadd mondjam el... szintén komoly témát boncolgat. A 14 éves Melinda egy nyári bulit követően szinte teljesen megnémul, magába fordul, elveszíti a kapcsolatát a külvilággal, a családjával, a barátaival. Már a regény elején sejthető, hogy mi történt azon a bizonyos partin, de nem lövöm le a poént. A könyv egy tanévet karol fel, a négy szemeszterről külön-külön olvashatunk, Melinda szemszögéből láthatjuk, mennyire egyedül hagyja őt mindenki; senki sem törődik vele, senki sem kérdezi meg, mi történt, ő pedig nagyon akar, de nem mer a történtekről beszélni.
A Hadd mondjam el... szintén egy húsba vágó, egyszerre kemény és csodaszép regény. 2003-ban egy nagyon jól sikerült filmet is készítettek belőle, amiről korábban már írtam, de a kettőt össze sem lehet hasonlítani, mert a könyv merőben más eszközökkel ér el hatást. Ahogy a Jégviráglányoknál is írtam, a megfogalmazás itt is nagyon lágy, sok helyen szinte már költészetbe csap át, és nagyon jól visszaadja a fiatal tinédzser zavart lelkivilágát.
Ahogy maga a szituáció sajnos eléggé életszagú, úgy a további szereplők is azok. Melinda művészettanárán, Mr. Freeman-en kívül azonban most nem emelnék ki senkit, ő viszont igen emlékezetes figura, ahogy az is, ahogy furcsa világszemléletével igyekszik pozitív irányba terelni Melindát. Hozzá kapcsolódik a fa motívuma is, ami a könyvben talán még szebben van megfogalmazva, mint a filmben.
A Hadd mondjam el..., ahogy a Jégviráglányok is, mindenkinek ajánlott olvasmány, bár inkább nagyobbak (15 éven felüliek) figyelmébe ajánlanám. Anderson könyvei ifjúsági regények a komolyabb fajtából, amelyben az író nem a boldog gyermekkort mutatja be, hanem azt, hogy mi lopja ki belőle a boldogságot.
Utolsó kommentek