Unod a multiplexeket? A csillivilli, élettelen filmeket? Unod, hogy kijössz a vetítőteremből, jojózik a szemed a látványtól, de semmivel sem lettél gazdagabb? Hajrá, ülj be egy művészmoziba, és nézz meg valami súlyosat. Én is így tettem.
A vadászat című dán film főszereplője Lucas, aki nemrég vált el a feleségétől, épp kamasz fia felügyeleti jogáért küzd, emellett tanítói képzettsége ellenére csak a kisváros óvodájában alkalmazzák óvóbácsiként. Lucas nem túl fényes sora ellenére is közkedvelt figura, a végletekig jó ember, a barátai és a gyerekek is egyaránt imádják és megbecsülik. Ez az állapot azonban mindössze addig tart, míg legjobb barátjának kislánya, Klara sértődöttségében el nem ejt néhány szót arról, hogy közte és Lucas között olyan dolog történt, amely csak egy felnőtt férfi és nő között fordulhat elő. A falu zárt közössége egyik pillanatról a másikra kiközösíti a férfit, aki értetlenül áll a történtek előtt, és a helyzet napról-napra csak súlyosbodik.
A film legmegrázóbb eleme az ártatlan férfi ok nélküli meghurcolása, és a csordaszellem, amely arra készteti az embereket, hogy vakon kövessék azt a néhány személyt, akik az indulataiktól vezérelve hoznak súlyos döntéseket. A másik dolog, aminek nagyon jól sikerült megragadni a velejét, az a felnőttek feltétel nélküli bizalma a gyermekekben, akik, mint (ezek szerint mégsem) köztudott, a világ leghazudósabb kis szemétládái tudnak lenni. Érdekes módon a filmben mégsem Klara hazugságán volt a hangsúly, hanem azon a hisztéria-lavinán, amit elindított.
A vadászat legnagyobb erősségének az érzelmi töltet mellett a minden manírtól mentes képi megjelenítést tartom. A film karakterei nem csak viselkedésükben, hanem megjelenésükben is abszolúte hétköznapiak: szarkalábas szemek, nevetőráncok, apró bőrhibák, sörhasak, turis ruhák. Gyönyörű, élénk őszi színek, szürke város, lágy fény, amely a közelgő tél elől elbújó emberek házaiból süt az utcára.
A színészi játék elképesztő. A főszereplő Mads Mikkelsen egyetlen pillantásával többet mond az emberi fájdalomról, mint más ezer szóval. A tekintetek, a mimika, a hanglejtés mind borzasztóan hitelesek. A remekül megírt párbeszédek mellett sokszor a csönd uralja a filmet, amely a film elejétől kezdve, ahol még békés és megnyugtató, fokozatosan csap át feszült némaságba. Mindemellett számtalan erőteljes jelenetekkel is találkozhatunk a film során, amelyek garantáltan nyomot hagynak az emberben.
Talán mondanom sem kell, hogy nagyon megrázott a film, de borzasztóan tetszett. Annyira hihetetlen, hogy az efféle alkotásokat, amelyek a valódi filmművészetet képviselik, úgy kell előkukázni valahonnan a programfüzet végéből, míg a nagy tömegeknek készült butaságok reklámjai félméterenként szembejönnek az emberrel az utcán. Nézzétek meg a vadászatot, mert ezek a dánok tényleg tudnak valamit.
Utolsó kommentek