A nyári szünet kitörését követően ismét belevetettem magam az olvasásba - bevallom, évközben se kedvem, se időm, se energiám nem volt hasonló elfoglaltságra. Ennek ellenére az utóbbi egy évben több mint 25 regényt sikerült itthon felhalmoznom; Székesfehérvár antikváriumaiban és a nagyobb könyvesboltokban ugyanis mindent a kosárba pakoltam, ami hiányzott, érdekelt, vagy csak egyszerűen megtetszett.

Ken Follett bazivastag, bazihosszú és bazinehéz könyvének egy kissé megviselt és gyűrött, de olcsó példányát még a tanév közben sikerült beszereznem, s a vizsgák rémképének oldása érdekében kezdtem el olvasni, de valahol a harmadánál elakadtam, utólag nem is tudom, hogy miért. Mert ez a könyv nem unalmas, nem fárasztó, ez a könyv eszméletlenül jó.

A történetet igen nehéz lenne dióhéjban ecsetelni, legyen elég annyi, hogy adva van a 12. századi Anglia, sok-sok szereplő, akik között vannak nagyon jók és nagyon gonoszak is, bonyodalom és történés dögivel, no meg egy katedrális, amely körül az egész sztori tekereg, amelyhez valamilyen úton-módon mindenkinek köze van, s amely elindítja azt a lavinát, amely sok ember életét tönkreteszi, másokéit viszont felvirágoztatja.

Sosem szerettem a középkorban játszódó regényeket, és nem is hittem, hogy a modern kor jól bevált eszközei vagy a fantázia által kreált dolgok nélkül is lehet izgalmas történetet kerekíteni. Ken Follettnek sikerült. A könyvet, ha egyszer az ember belemerült, nem lehet letenni. Mivel a cselekmény több mint ötven évet ölel fel, bőven jut minden oldalra egy-egy meglepő fordulat. A szereplők mindegyike szerethető vagy gyűlölhető, de még a negatív személyek motivációi is teljesen érthetőek és tiszták. A sok-sok szál tökéletesen simul össze nagy egésszé, minden logikusan kapcsolódik egymáshoz. A főbb karakterek remek módon kidolgozottak, legyen szó akár az ambíciózus Fülöp perjelről, az egyszerű és bölcs Tamás mesterről, Ilonáról, a társadalom titokzatos, vad számkivetettjéről, Jancsiról, az okos, de furcsa fiúról, William Hamleigh-ről, a kegyetlen nemesúrfiról, vagy Aliena-ról, egy meggyilkolt gróf lányáról.

Mivel idegenkedésem okán sosem merültem el a középkor vívmányainak és eseményeinek listáiban, vagy az akkori életmód jellemzőinek leírásában, nem tudom megállapítani, mennyire hiteles a regény. Gyanítom, hogy az író nagyjából azért utánanézett a dolgoknak, s ha nem is vág egybe a valósággal minden, amit leírt, a hangulatot tökéletesen sikerült megteremtenie. A középkori, fejlődő város képe, a szerzetesi élet, a kitaszítottak mindennapjai úgy elevenednek meg a szemünk előtt az író sorai nyomán, akár egy film. S ha valaki azt hiszi, hogy végig az esős, ködös Albionban tekereg a sztorivonal, az téved; egyik szereplőnk nyomán még az akkori déli államok életébe is bepillantást nyerhetünk.

Ami roppant mód tetszett a könyvben, az a történetvezetés. Folyton változik, kinek a szemszögéből látjuk az eseményeket, s ez olyan jól megkavar mindent, még minket is, hogy a legtöbb fordulat igen váratlanul éri az olvasót, szinte fejbekólintja. Nekem legalábbis volt pár ilyen pillanatom, bár lehet, hogy csak én éltem bele magam túlságosan a könyvbe.

Amit még kiemelnék, az a naturalista ábrázolásmód. Nos, ez volt, ahol nagyon tetszett, viszont volt olyan is, hogy inkább kihagytam volna, főleg a legtöbb ágyjelenetnél. Oké, hogy a szereplők ennyire szeretik egymást, vagy hogy éppenséggel egy karakter ennyire perverz disznó, de egy-két helyen szívesen átsiklottam volna néhány megerőszakolás és egyéb felett. De mindegy, ez igazán nem rontott az élményen.

A könyv talán soknak tűnhet egyszerre, de én pár nap alatt kivégeztem, annyira sodort magával. Szinte sajnáltam, hogy vége lett. Olvastam, hogy az író írt egy folytatást a könyvhöz "Az idők végezetéig" címmel, melyben "A katedrális" szereplőinek utódai állnak a középpontban - erősen gondolkozok rajta, hogy beszerzem... Mégis, valahogy fájna a szívem a már megismert karakterek után; olyan érzés lenne olvasni, mint a Harry Potter legutolsó fejezetét, amiben már mindenkinek van gyereke.

Na, de ne kalandozzunk el ennyire. A lényeg, hogy A katedrálist nyugodt szívvel ajánlom nem csak azoknak, akik bírják a középkort, hanem azoknak is, akik egy nagyobb lélegzetvételű, izgalmas, fordulatos olvasmányra vágynak. Nekem bejött. Könyveknél nem szoktam pontozni, de ez tényleg egy tízből tizes alkotás.