Az Alkonyat után muszáj volt valami friss(nek ható), pörgős, érdekfeszítő könyvet a kezembe vennem - szerencsére Az elcserélt minden kritériumnak megfelel. Még csak nem is túl vaskos - olyannyira nem, hogy a szorgalmasabbak akár egy délután alatt a végére érhetnek; én azonban, időhiány okán, majdnem három napig hurcoltam magammal a táskám mélyén, egy védőburok gyanánt használt Alexandrás zacskóba bugyolálva (utálom, ha megtörnek, meggyűrődnek, összekoszolódnak a könyveim, és olybá tűnik, hogy ez a módszer segít elkerülni mindezt).
Ez a könyv, ha nem is túl eredeti (sok hozzá hasonló regényt olvastam magam is), nagyon jó arányérzékkel olvasztja egybe a rejtélyt, a tinirománcot, a horrort, a misztikumot és a mindennapi problémákat, s az író emellett megfűszerezte még némi humorral, mitikus utalásokkal és izgalmas (bár néhol kiszámítható) fordulatokkal is. A dolgok e kellemes keveréke teszi társai közül kiemelkedővé a regényt, amely igazán kellemes kis olvasmány.
A történet egy (valószínűleg amerikai, bár ezt egyszer sem említik) kisvárosban, Gentry-ben játszódik, amelynek lakói a környező tepülésekkel ellentétben kellemes jólétben tengetik mindennapjaikat. Aki itt él, annak már a dédszülei is itt éltek, és úgy tűnik, senki nem is tervezi, hogy valaha is elhagyja a várost. Pedig lenne rá okuk, hiszen van egy dolog, amiről mindenki tud, s amiről senki nem beszél: időről-időre eltűnik egy kisgyermek; egy titokzatos személy az ágyukból rabolja el őket, s valami mást, egy elcseréltet tesz a helyébe, ami hasonlít ugyan az igazira, de mégsem ugyanaz. Az elrabolt gyerekek sosem kerülnek elő, azok viszont, akik a helyükbe érkeznek, kis idő elteltével szinte mind meghalnak.
Egy kivétel akad csupán, ez pedig nem más, mint a főhős, Mackie Doyle. Mackie furcsa srác; ha vas kerül a közelébe, rosszul lesz, a vért egyáltaltalán nem bírja, és megszentelt földre sem léphet. Ez utóbbi azért okoz számára különösen nagy problémát, mert az apja Gentry lelkésze. Mackie tudja jól, hogy micsoda ő valójában, ám csak akkor kezd nyomozni származása után, mikor ismét eltűnik egy kisgyerek - ezúttal az egyik iskolatársa, Tate húga.
Az elcseréltben, mint említettem, minden benne van, ami egy jó ifjúsági fantasy-hez kell. Mackie figurájával a legtöbb kamasz együttérezhet, hiszen ő, bár sokan szeretik, kívülállónak érzi magát, olyasvalakinek, akit nem értenek meg, aki nem való igazán a társadalomba. Ezt a tipikus útkereső és önmegismerő folyamatot nagyon szépen és logikusan vezeti le az író, a végére olyan tanulságot biggyesztve, amelyet mindenkinek, még a felnőtteknek is érdemes lenne megfogadnia. A (képzelt) magány mellett megjelennek itt más tinédzserkori problémák is (pf, úgy beszélek erről, mintha 20 évesen én már annyira felnőtt lennék...), mint például az első szerelem, azon belül is a vélt és a valós, a család szerepe a jellemfejlődés során, a barátok, a bulik és a züllöttség, a csalódások és a lassú menetelés a nagybetűs Élet felé.
A másik szál, amit nagy-nagy dicséret illet a regényben, az maga a történet gerince: Gentry rejtélye. Logikusan felépített, nem eltúlzott, sokat merít főleg az ír mondavilágból, tele van nagyon jó ötletekkel, és még ebbe is beleszuszakoltak némi mondanivalót a másságról (nem a melegekre gondolok) és egymás elfogadásáról. Ezen a vonalon az is nagyon tetszett, hogy bármilyen elvont vagy meseszerű elemek is kerültek a könyvbe, remekül megférnek mellette a realista részek.
Amit még érdemes megemlíteni a könyvvel kapcsolatban, az a stílusa. Nem annyira egyéni, hogy elsőre meg lehessen különböztetni más írókétól, de roppant gördülékeny; az író nagyon ért ahhoz, hogyan kell az érzéseket és a hangulatokat átadni az olvasónak. A szöveg sehol nem fellengzős, végig egyszerű, hétköznapi nyelven szólal meg, és mégis van benne valami különleges, ami miatt olvastatja magát.
A szereplőkre kivételesen nem térek ki (de lám, mégis), hiszen Mackie-t leszámítva mindenki tipikus karakter volt, a barátoktól kezdve, a két körülrajongott lányon át, a rejtélyes idegennel és a szerető nővérig bezárólag. Na jó, most, hogy így belegondoltam, Mackie is elég tipikus, ő a meg nem értett, magába forduló srác, aki végül úgyis megtalálja a saját útját... Mindez azonban nem válik kárára a könyvnek, hiszen ez a műfaj pont ezt követeli meg, s amilyen egyszerű és érthető volt a történetvezetés, annyira letisztultak a benne szereplők is. Ez azért sem volt baj, mert egyszerűségük mellett eléggé emberiekre sikeredtek, mindenkinek megvoltak a maga hibái, és a maga kis világszemlélete.
Lényeg a lényeg: aki valami könnyed, de érdekes és izgalmas ifjúsági fantasy-re vágyik, amely végre nem veszi túl komolyan magát, és még csak szájbarágós tanulságokkal sincs telezsúfolva, annak bátran ajánlom Az elcseréltet. Kivételesen a tartalom van olyan jó, mint a borító, ami egyébként, meg kell jegyezzem, fantasztikusan mutatós és figyelemfelkeltő. Még ilyet, még!
Utolsó kommentek