Történt valami fantasztikus velem az utóbbi napokban: függő lettem. Na nem kell ám rosszra gondolni, sem a cigire, sem a szipura, sem egyéb egészségkárosító anyagra nem szoktam rá, imádatom tárgya ugyanis egy sorozat, pontosabban egy anime, azon belül a Fullmetal Alchemist nevezetű.

Ó, anyám. Ódákat tudnék zengeni róla, mert ilyen kúúúúrva jó animét még életemben nem láttam. A történet állati, a világ kellően kidolgozott, a szereplők csodálatosak, egyik sem az a tipikus sablon-karakter, a jó és rossz oldal sem egyértelmű, mert a gyilkológépekről néha kiderül, hogy az általuk jónak ítélt ügy érdekében öldökölnek, s néha a jófiúk is csinálnak állati nagy hülyeségeket, amin az ember felhúzza a szemöldökét. A sztori pedig lebilincselő, bővelkedik meglepő fordulatokban, szinte tökéletes. Sőt, szerintem az is. Vagy ne essek túlzásokba?

 Ja, hogy mi a szöszmösz ez egyáltalán? Nos, képzeljünk el egy világot, amolyan 1900-as évek eleji technikai fejlettséggel, életszínvonallal, társadalmi berendezkedéssel. Egy világot, ahol az alkímia nem csak mese, hanem létező tudomány, melynek fő szabálya az egyenlő mértékű csere elve, azaz az alkímiában mindennek ára van, semmiből semmit nem lehet létrehozni, ahhoz, hogy alkossunk, adni is kell valamit. Az alkímiának egyetlen tiltott területe van: a humán transzmutáció, azaz alkímiai kísérletek nem végezhetőek embereken, sőt, az emberek feltámasztása is tilos. Egy testvérpár, Edward és Alphonse Elric azonban mégis megpróbálja feltámasztani halott édesanyját, ám a kísérlet igencsak balul sül el, mert amit létrehoznak, nem ember, hanem egy szörnyeteg, ráadásul Edward elveszti egyik lábát, Alphonse pedig az egész testét. Ed kénytelen feláldozni a jobb karját, hogy öccse lelkét a Földön tartsa, s egy páncélba zárhassa.

Edward később úgynevezett auto-mail végtagokat kap, amelyek egyfajta robotizált segédeszközök, az idegekhez kapcsolódva az ember úgy használhatja őket, mint egy igazi kart vagy lábat. Edward 12 évesen beáll a seregbe, a Nemzeti Alkimisták közé, amely egy speciális osztag, s ahová csak a legjobbak kerülhetnek be. A két testvér ezután nekiáll kutatni a Bölcsek Köve, a legendás anyag után, amely segítségével visszakaphatják eredeti testüket. Csak arra nem számítanak, hogy másoknak is fáj a foga a Kőre, és hogy ezek a valakik nem feltétlenül jó célra akarják használni...

Ennyit a történetről. Kellően sötét és misztikus, kalandos, véres és vicces. Sötét, mert ebben a világban senki élete sem fenékig tejfel. Misztikus, mert tele van varázslattal, az alkimisták látványos mutatványokkal, fényekkel teremtenek új dolgokat. Kalandos, mert a történet bővelkedik csavarokban, hőseink sokfelé megfordulnak. Véres, mert más rajzfilmekkel ellentétben ez nem éppen gyerekeknek készült, így ebben az ellenfelek nem kímélik egymást, előfordul, hogy fejek repülnek le a helyükről, vagy több liter kecsap loccsan a falra. Vicces, mert rengeteg olyan helyzet van, amiből viccet lehet csinálni, például maga a főszereplő, Edward, aki rettentő ideges lesz, ha valaki 150 cm körüli magasságából kifolyólag tökmagnak nevezi, vagy annak ellenére, hogy kemény, harcias és komoly fiú, utálja a tejet, és sehogy sem hajlandó meginni. Vagy ott van a kedvenc szereplőm, Maes Hughes alezredes, aki kemény katona, büszke, szerető apa, hű barát és tréfamester is egyben, s a legváratlanabb helyzetekben képes más szereplők orra alá fényképet dugni három, majd négyéves kislányáról, de a legjobban azon röhögtem, amikor a legjobb, szintén katona barátjával valami fontos, bizalmas ügyet beszéltek meg, s Hughes így fejezi be a beszélgetést: "...szóval jó lenne, ha ennek utánanéznél, és VÉGRE TALÁLNÁL MAGADNAK EGY FELESÉGET!", mire a másik égő fejjel lecsapja a kagylót, a titkárnője meg rászól, hogy bánjon óvatosabban a készülékkel... Na jó, lehet, hogy ez most így nem vicces, de nekem akkor az volt.

Ráadásként az anime nagyon szépen van megrajzolva, nincsenek benne elnagyolt, nagyfejű, vagy torz arcú karakterek, nincs senkinek hatalmas, csillogó szeme, mint a Sailor Moonban, ami engem is idegesíteni szokott, szóval a szereplők eléggé emberszerűek; a mozgások és a hátterek is gyönyörűen kidolgozottak, nagyon odafigyeltek mindenre. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó történeteket, és nem riasztja el, hogy japán alkotásról van szó.

Ennyit erről. :)