A minap – először még szerencsétlennek gondolt véletlenek folytán – sikerült bekeverednem a Wanted vetítésére. Eredetileg a Hancock-ot szerettem volna megnézni, de mivel közben Indiana Jones, na meg az ő kristálykoponyái és a fele királysága is bejött a képbe, végül ez lett belőle.
Bevallom őszintén, a film bemutatója se nagyon fogott meg, azt gondoltam, na tessék, már megint egy újabb robbantgatós, autósüldözéses akciómozi, aminek se sztorija, se értelme, ráadásul Angelina Jolie benne a főszereplő, aki már nem is tudom, hanyadszorra bújik a dögös kemény csaj szerepébe. Miközben az ajánlók mentek, az is eszembe ötlött, hogy a film nagy valószínűséggel feliratos lesz, mivel manapság csak a hülyébbnél hülyébb számítógép-animációs filmeket szinkronizálják, amelyek főszereplői ráadásul minden egyes filmmel egyre félelmetesebbek lesznek (most komolyan, rémálmaim vannak attól a harcművész pandától… na és az a nyomorék elefánt, az a Horton, vagy ki… na jó, hagyjatok békén.).
Nos tehát, nem voltam éppen pozitív hangulatban, mikor elfoglaltam a helyemet a barátnőm és a húgom között, – persze csak miután a sötétben puszta kézzel tapogatózva leellenőriztem, nincs-e véletlenül ottfelejtett, AIDS-fertőzésveszélyt hordozó injekciós tű, vagy egyéb nyalánkság a székemen. A tengernyi reklám és filmbemutató után végre elkezdődött a film.
Nekem meg lekoppant az állam.
Ja, ha már itt tartunk, hadd közöljek egy kis mellékest a filmről. A rendezője Timur Bekmambetov, akinek az Oroszországban játszódó fantasy, az Éjszakai őrség, és ennek folytatása, a Hajnali őrség szintén az ő nevéhez fűződik. A Wanted-mozi a hasonló című képregény alapján készült, mely a comic műfaj háza táján híresen hírhedt Frank Miller keze nyomát viseli. A film és a képregény főszereplője egyaránt Wesley Gibson, aki szürke kis könyvelőből kevés idő alatt szupermenné változik, ám a hasonlóság itt ki is fújt.
Míg a képregényben a titkos szervezet, melybe Wesley bekerül, csupa gonosztevőből áll, akik szabadidejükben szuperhősöket gyilkolásznak, és soha nem fogynak ki a lőszerből, a filmben a hősirtók átavanzsálódtak egyszerű, ám különleges képességekkel bíró bérgyilkosokká, akik egy felsőbb hatalom nevében öldökölnek. Ami azért nem mindegy. Na nem mintha mindez baj lenne, csak gondoltam, megemlítem.
Visszatérve a filmre: szóval lekoppant az állam. Hogy miért? Nos, miután a főszereplő Wesley Gibson – akit James McAvoy játszik, s akit én személy szerint a Narnia krónikái első részéből ismertem, mint Tumnust, a faunt, de persze erre is csak utólag jöttem rá – pár ironikus mondatban összefoglalja a fontosabb tudnivalókat jelentéktelen személyéről, a film rögtön belecsap a lecsóba, hihetetlen akciójelenetek gyöngysorát követhetjük végig – persze csak ha eléggé odafigyelünk. Egy ismeretlen pasas először fénysebességgel végigszáguld egy irodaépület folyosóján, és átugrik a szomszédos, csupán kétszáz méterre lévő épület tetejére, és lekaszabolja a merénylőit. Mindez csodás lassított felvételekben, gyönyörű kameraállásokból, jó sok vérrel tálalva. Aztán valaki lepuffantja hősünket, valaki, aki mindössze a város másik végében üldögél egy távcsöves gépágyú mögött. A néző csak kapkodhatja a fejét.
A történet lényege dióhéjban annyi, hogy a rendszeres pánikrohamokkal küzdő Wesley Gibson egy szép napon összefut a sarki boltban a fehér ruhás végzet asszonyával, Fox-szal, akit nem más játszik, mint az anorexiás, de formás seggű Angelina Jolie, s közli a sráccal: a sosem ismert apját bizony megölték, és most az ő fejére pályáznak, ráadásul a pánikrohamai sem pánikrohamok, hanem egy, csak keveseknek megadatott képesség része, amelynek keretében a szívet percenkénti négyszázas tempóra, a testet pedig felfokozott adrenalintermelésre lehet kényszeríteni, amely a gazdáját lassított felvételeket látó, szupergyors, szuperügyes, menő csávóvá teszi. Kiderül, hogy Wesley apja egy titkos bérgyilkos-szervezet tagja volt, akik a Szövetségnek nevezik maguknak, és – most jön a nagy poén – az áldozataikat egy ósdi szövőgép által kiadott textíliába rejtett titkos bináris kódból összeálló nevek alapján választják ki. Ez persze felvet néhány erkölcsi problémát, de Wesleynek sajna nem akad ideje ezen merengeni, miközben meg kell tanulnia, hogy lőjön kanyarban, vagy hogyan készítsen magának azonnali regeneráló fürdőt, miközben nyolcszor szétverik, szétvagdossák, hol a leendő bérgyilkostársai, hogy egy nagy szövőszék éles kései. Mindeközben az apja gyilkosa után is kutat, mert a harc törvénye azt diktálja, hogy neki kell végeznie vele. Ezek után nem irigyeltem a srácot.
A film egyébként igazán lenyűgözött. Nagyon erőszakos és véres volt, volt benne rengeteg idióta ötlet és hihetetlen dolog, de mindez egyáltalán nem zavart, hiszen a film nem a realitásról, meg a fizika törvényeinek betartásáról szól, legfeljebb a törvényeknek való betartásról. Majd’ minden szereplő színészi teljesítményével meg voltam elégedve, James McAvoy kiválóan játszotta a szürke életet élő, átlagos emberből szuperbérgyilkossá átalakuló karaktert, – mellesleg létezése azt is bizonyítja, hogy az izomagyú, kigyúrt testű akcióhősök, mint Schwarzenegger, vagy Van Damme, kezdenek kimenni a divatból, gondoljunk csak Jason Bourne-re, vagy Ethan Hunt-ra, akik szintén nem az izmoktól dagadó, ám ravasz, ügyes, és nem utolsósorban jóképű kategóriát erősítik, – Angelina Jolie is pont úgy játszott, ahogy az elvárható volt. Morgan Freeman szektavezetői alakítása már kissé sablonszagú volt, de azért tökéletesen illett a képbe.
Összefoglalva: nem vagyok oda az akciófilmekért, de ez kivételesen tetszett. Nagyon. Talán azért, mert kissé elrugaszkodott a valóságtól, és a szokásosnál látványosabbra sikeredett; nem a tűzpiros Porsche nagy füst- és lángfelhővel kísért felrobbanása volt a legfőbb jelenet a filmben, és ezért külön pirospontot érdemel. Aki meg szeretné nézni, addig tegye, amíg moziban is látható, mert nem hiszem, hogy ez a film otthon, a kistévén ugyanannyira élvezhető lenne, mint széles vásznon, dübörgő hanggal.
10/8
Utolsó kommentek