Először is, ez a fickó őrült. És zseniális. Az az igazság, hogy az utóbbi időben, azaz a legutóbbi karácsonytól egészen eddig a szent percig tartó intervallumban eléggé rákattantam a könyveire. Persze minden Biff-fel kezdődött, aki szentestén látogatott meg, méghozzá a mindenféle mütyürök és csingilingik rejtekében, a műfenyő alatt. S hozzáteszem, hogy aki ismeri Biffet, erre még "huhúúú"-zhatna is, ugyanis azt tekintve, hogy én lány vagyok, neki meg határtalan a szexuális étvágya, nos...

De mindegy is. Tehát Christopher Moore. Hatalmas ötletei vannak, a kivitelezés pedig könnyet fakasztóan mókás. Nem vitás, durvább kifejezéssel élve szarrá röhögtem magam a könyvein. Én, akinek mindig is hülye humora volt... Hát, Moore bácsinak szintén hülye, s ráadásul beteg, elborult humora van. Remélem, még több könyvet ír, s azon a négyen kívül, amelyek kis hazánkban is megjelentek, még jó sokkal fog megajándékozni minket.

És akkor a könyvei. Kezdeném azzal, ami először a kezembe került, s mely a Biff evangéliuma címet, valamint az "aki Jézus gyerekkori haverja volt" alcímet viseli. A témája ellenére nem, egyáltalán nem megbotránkoztató a könyv, sőt, érdekes és persze igen szórakoztató. Jézus, azaz könyvbéli nevén emlegetve Józsua természetesen megjelenik a történetben, sőt, végig jelen van, hiszen a könyv az ő eddig ismeretlen gyermek- és kamaszkorát mutatja be legjobb barátja, Biff szemén keresztül, akit egy angyal támasztott föl poraiból, hogy lejegyezze a saját történetét. És nem, a Megváltó nincs kifigurázva, felnőttként ugyanolyan jóságos és naiv, mint ahogyan a Bibliában szerepel, gyerekként meg, hát... Végül is ki nem volt rossz kiskorában?

Biff mellesleg egy igazán furcsa fazon, különös elméletei vannak arról, hogy a Föld inkább gömbölyű, mint lapos, és hogy valami "általános ragacs" tart minket rajta; ő találta ki a szarkazmust, amelynek szerzői jogával mindenki folyton-folyvást visszaél; ő szenvedi el időről időre a bujaság tortúráját Józsua helyett, csak hogy barátja legalább hallomásból ismerje, milyen bűnbe esni; ő az, aki elkíséri vándorútján legjobb barátját, mikor az a három napkeleti bölcs keresésére indul, hogy megtudja tőlük, mi dolga van ezen a világon; ő az, aki mindvégig hű marad Józsuához, de mégsem hisz neki, mikor az a keresztre feszítést megelőzően esküt tesz, hogy visszatér a halálból. Tehát Biff és az ő evangéliuma. Annak ellenére, hogy az ember oldalanként felröhög, a könyv sok fontos kérdést vet fel és emellett elgondolkodtat, ami ugyebár nem is olyan rossz párosítás.

S aztán... Ott van a Vérszívó démonok. Vámpírsztori. Egy fiatal nő, Jody egyik éjjel San Francisco valamelyik koszos, szűk kis sikátorában arra ébred, hogy valaki egy szemeteskonténert dobott rá, ám ez nem jelent különösebb akadályt, hiszen van elég ereje ahhoz, hogy levesse magáról. Aztán ott van az a dolog, hogy az érzékei kiélesedtek, a sebei eltűntek, s fura fényeket lát minden ember körül. Hogy ki tette ezt vele, és miért, fogalma sincs, de eleinte jobban foglalkoztatja az, hogy legyen, aki elintézi helyette a nappali ügyeit. Ekkor jön a képbe C. Thomas Flood, aki a "C."-t csak azért teszi a neve elé, mert úgy "írósabban" hangzik a neve. Vidéki ifjonc, aki azért jött a nagyvárosba, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. Amikor találkozik Jody-val, tapasztalatokból többet szerez, mint eleget.

Persze a regény legnagyobb arca a Császár, aki San Francisco uralkodójának képzeli magát, mindenki ismeri és kedveli, két kutyájával járja a várost, és ügyel a rendre. Egyszerre bölcs és őrült, hiszen császár léte ellenére nem több egy egyszerű hajléktalannál. És nem csak rajta lehet röhögni, a regény sok-sok olyan fordulatot tartogat, és a szereplők is csupa olyan helyzetbe keverednek, melyeken jót derülhet az ember.

És hát a Mocskos meló. Charlie Asher teljesen átlagos fickó, éppen gyermeke születik a feleségétől, használtholmi-boltot üzemeltet, úgy néz ki, minden rendben van vele, mikor egyik napról a másikra, neje halálát követően furcsa, pulzáló tárgyakat, mentazöld ruhás afroamerikai férfiakat, nagy, fekete madarakat kezd látni. Hogy mindez mit jelent, csak később esik le neki: nem mást, hogy mostantól neki kell elvégeznie a Halál munkáját. Ami ugye a gyereknevelés és az üzletvezetés mellett nem is olyan könnyű...

A könyv alapötlete kellően bizarr, hát igen. Ám nekem most is inkább az annyira tipikusan mai amerikai karakterek tetszettek. Charlie, a főhős, a bétahímek díszpéldánya. Lily, a tizenhat éves lány, kinek kedvenc időtöltése a semmibe bámulás és az élet nagy dolgain való merengés, akinek minden nap más színben pompázik a haja és csak azért tudja megmondani, hogy milyen színű ruha van rajta, mert mindig feketében jár. Az "ázsiai hatalmak", azaz a házban lakó két középkorú nő, az egyik kínai, a másik orosz, és csekély angoltudásuk ellenére is kitűnően megértik egymást. Charlie egyik kisegítője, egy volt rendőr, aki nem tud leszokni a régi szokásairól, és annak ellenére, hogy a nyakát sem tudja mozgatni, minden megjegyzéséhez sejtelmes kacsintást társít. És persze a Császár, egy San Fransisco-ban játszódó regény elmaradhatatlan figurája.

Moore negyedik megjelent könyvét, A leghülyébb angyalt sajna még nem sikerült beszereznem, de tervezem, nagyon tervezem.

És most, ahogy írásművelés tanárom mondaná, levonom a konklúziót: Moore könyvei zseniálisak. De ezt mintha már mondtam volna. Aki szereti az abszurd, de kemény humort, akit nem ijeszt meg némi csúnya beszéd, aki szeret röhögni és nem botránkozik meg semmin, vagy csak meg kívánja ismerni korunk egyik legígéretesebb szerzőjét, az olvasson Moore-t. Nekem bejött.