Nem tudom, említettem-e már, de odavagyok a '80-as évek csillámporos, különös hangulatú fantasy-filmjeiért, amelyekben még CGI helyett szinte mindent bábokkal, lenyűgöző díszletekkel és határtalan kreativitással oldottak meg. A mai napig nagy kedvencem a Végtelen történet és a Legenda, a Fantasztikus labirintust pedig néhány hete sikerült elcsípnem az m1-en. Sajnos csak a felétől láttam, ezért más forrásból, eredeti hanggal voltam kénytelen beszerezni, és nem bántam meg, hogy így tettem, mert David Bowie hangja egyszerűen elbűvölő volt... De térjünk a lényegre.

Sarah, a tizenéves lány könyvekben olvasottakból felépített álomvilágban él. Egy este szülei (apja és mostohaanyja) rábízzák féltestvérét, a kisbaba Toby-t, míg ők szórakozni mennek. Sarah-nak azonban annyira elege lesz a gyereksírásból, hogy botor módon azt kívánja, bárcsak elvinnék Toby-t a goblinok. Balszerencséjére abban a pillanatban megjelenik előtte Jareth, a goblinok királya, és elrabolja a kisbabát, Sarah-nak pedig 13 órát ad, hogy a goblinok városát övező labirintuson átvágva visszaszerezze a kisöccsét.

Bár a történet nagyon egyszerű és kiszámítható, sőt, akad benne mélypont is, nekem nagyon tetszett ez a film. Talán azért, mert visszaidézte azokat az időket, mikor 4-5 évesen egyhuzamban ötször képes voltam végignézni egy-egy hasonló filmet; vagy azért, mert nagyon szeretem, ha valamibe ilyen sok munkát, ötletet fektetnek. A Fantasztikus labirintus egyik erénye ugyanis a díszletek, a helyszínek, a bábok kidolgozottsága. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem egy hatalmas, vörös szőrű, jeti-szerű báb inkább tűnik hihető jelenségnek, mint egy számítógépes grafikával tökélyre csiszolt troll. Más kor gyermeke vagyok, no.

Amit még kiemelnék, az a két főszereplő alakítása (igazából az egész filmben összesen 5 emberi lényt láthatunk). Az itt alig 13-14 éves Jennifer Connelly-ből már most árad az a báj, és az az ártatlan érzékiség, amit későbbi filmjeiben megmutat. David Bowie pedig egyszerre mókás, ijesztő, és igen, kimondom (bár nem hittem, hogy valaha is ilyet teszek), szexi, ahogy magas nyakú, csillogó köpenyben, fodros ingben és cicanadrágban énekelget és táncol, vagy épp az Örökös Bűz Mocsarának rémével riogatja alattvalóit. David Bowie-val kapcsolatban még hozzátenném, hogy ő írta és énekli a film betétdalait is, amelyek között van jobb és van rosszabb is, a funkciójukat viszont teljesen jól betöltik.

Ami nem tetszett a filmben, az az itt-ott felbukkanó összeszedetlenség, az oda nem illő, illetve a túlságosan elhúzott részek. Ezekkel nyilván a játékidő növelése volt az alkotók célja, de szerintem erre a mesére jó 20 perccel kevesebb is elég lett volna. Ettől függetlenül a Fantasztikus labirintus bájos, naiv alkotás, amiben feltűnik jó néhány egyedi ötlet és megoldás, valamint láthatunk egy-két igen groteszk jelenetet, bábot is, ami még azok számára is szórakoztatóvá teszi a filmet, akik már kinőttek a mesékből.